Amerikai testvéreink és a magyar egyházi művészet.

A magyar egyházi művészet jó hír-neve messze elhat nem csak Európában, hanem a nagy tengereken túl, más világrészek sikjain és bérczei között is. Nem csak Munkácsy ecsetje az, mely babérokat szerez a magyar géniusznak, hanem itt Budapesten közöttünk élő kitűnő egyházi festészeink is teljes sikerrel vonják magukra az egész művelt világ figyelmét.

Valóban nemzeti önérzetünknek jól esik látnunk, hogy nemzeti kulturánk még alig lépte át a kezdet nehézségeit, alig tette lábát a világműveltség küszöbére, már is oly figyelmet gerjesztő diadalokat arat.

Munkácsy a festészet terén csaknem páratlanul áll ma. Ezt mi csak mások után mondjuk, - az európai közvélemény után, mely nem győzi csodálni e nagy művész képeit.

De Munkácsy legnagyobb sikereit épen egyházi képeivel aratta. Neki sikerült a századokon át folyton aknázott, feldolgozott, felhasznált szentirásból oly motivumokat venni elő, melyeket festész elődjei használatlanul hagytak.

És ez a leleményesség, ez az eredeti behatása a magyar szellemnek a vallás tanaiba és titkaiba - a magyar kebel vallásos typusa mellett figyelemre méltó bizonyíték.

Mert ha Rafael, ha Fiesole, ha Michel Angelo képeiket a vallásos ihlet nagy hatásai alatt festették, és mivel ekként festették, lettek azok örök becsűekké: következik, hogy Munkácsy képeit is a vallásos ihletnek kellett inspirálnia.

De nem csak a festészet terén vontuk magunkra Európa figyelmét, - a zenészetben is számottevő tényezővé váltunk. Itt sem a profán tér az, melyen feltünnünk sikerült. Nagy magyar zeneszerzőink, Erkel, Mosonyi és mások, még csak a haza határain túl sem tudtak hatolni hirnevökkel.

De az egyházi zenealkotásban már egész Európa figyelmét fölkeltettük, és Liszt Ferencz, az oratoriumok genialis szerzője, az egyházi zenének egyik csillaga, épen a napokban fogadta Páris bámulatát az ő nagy misezenéjeért, s az angol királynő Londonban szintén a napokban személyes magasztalásaival halmozta el hazánk e nagy fiát.

Ime két nevezetes mozzanat századunk európai kulturtörténetében, mely elválaszthatatlan a magyar géniusz hóditó képességétől.

Ez azonban még nem elég.

A magyar egyházi művészet termőképessége és gazdagsága nincs kimerítve Munkácsy és Liszt lángeszében.

Vannak itthon jeles, kitűnő egyházi művészeink, akik bármely tekintetben kiállják a versenyt Nyugat-Európa akármelyik népének vagy nemzetének hasonló irányú művészeivel.

Itt járnak közöttünk, itt élnek a magyar fővárosban oly jeles, oly kimagasló egyházi művészeink, akikre Francziaország épen oly joggal lehetne büszke, mint Német- vagy Olaszország.

Aki Jalcobeynek egyházi képeit látta, - az a vallásos belsőség, a mennyei ihlet, a magasztos fönség oly művészetét látta, mely ma - mondhatjuk - páratlanul áll.

A prófán festészet ma - valljuk meg - téves uton bolyong. Egyrészt elcsábíttatva a realizmus művészietlensége által, az eszményi czélokat elvesztette, - másrészt pedig a szinek erejére vetvén magát., csak külhatásokra tör, amellett azonban elveszti belbecsét.

Jakobey genieje e tévedésektől távol tartja magát. Ismeri a színezés hatalmát, - de birja a helyes mértéket, hogy öszhangban tartsa a tartalmat a formákkal, az eszmét, a gondolatot a festékkel.
E mérséklete Jakobey művészetének a katholikus egyházi festészet azon belső átértéséből és átérzéséből származik, mely egyenlő a hivatási szellemmel, s egy pillanatra sem feledi a kath. vallás magasztos mysteriumait, melyeknek a művészet magyarázója is, meg költészete is.

S mig Jakobey az oltár- és képfestészet, a figuralis, a történeti festészet, a portraitirozás terén oly magasan áll: két nagy tehetségű és ritka készültségű társa az egyházi dekorativ művészet terén vonja magára kiváló figyelmünket.

Aki Altenbuchner műmárványozását, polychromfestészetét nem látta, az alig hinné el: mily bámulatos messze haladt e téren is az egyházi művészet. Fenomenalis fényűek azok a falak, azok az oszlopok, azok az oltárok, melyek e jeles művész keze alól kikerülnek. Európa legelső műintézeteiben képeztetve, oly készültséggel jött az ő szakmájában hozzánk, melynek hiába keressük párját Magyarországban.

Amit e nagy tehetségű ember tervez, épít, az oltárok, a szószékek, a keresztelőkutak, a gyóntatószékek; amit ő polychromra fest, azok a szobrok, azok az oszlopok; amiket ő aranynyal ékesít, azok a tabernaculumok, azok az oszlopfejek, azok a szobrok stb., - mindaz a legelőbbrehaladott egyházi művészet bevégzett tökélye.

És mit mondjunk Greiner ornamentalis művészetéről? Az a korrekt egyházi stil, az a teljesen katholikus felfogás, az az erős bibliai hangulat, mely e jeles művész alkotásait jellemzi, - valóban megközelíthetetlen magasságban áll a mi provincialis úgynevezett piktoraink kontárművei felett! Öröm, élvezet ily művészek művei között járni, s a lelket magasba ragadják azok az oltárok, azok a boltozatok, azok a falak, azok a szobrok, azok a képek és festmények, melyeket a valódi, az igazi művészet halmozott össze Isten házának dicsőségére, a kath. cultus fényének fokozására s a hivők áhítatának, a lelkek imájának a mennyeiek felé való emelésére!

De hogy tárgyunkra visszatérjünk, amerikai kath. magyar testvéreinknek egy tényéről kell megemlékeznünk.

Évek előtt történt, hogy hazánkból oda kivándorolt szegény testvéreink Streatorban letelepedtek.

Istenem! mi a kivándorló sorsa? Hazátlanság, elhagyatottság, küzdelem, szerencsétlenség! Mi ad vigaszt a vándornak, ki mindent elhagyva, idegen földre megy hazát keresni?

Mi? Hát a vallás! Ahol kétség ül, reményt csepegtet ott az a szivbe. Ahol elhagyatottság sötétlik, oda a társulás világosságát hozza. Ahol csalódások, szenvedések tanyáznak, ott munkaerőt és önbizalmat önt a lélekbe.

Igy történt azokkal a hazánkbeli szegény testvéreinkkel is, akiket a nyomor, az ínség vándorútra kergetett, s akik az Oczeanra keltek, hogy a régi helyett uj hazát keressenek.

Hazát ugyan nem találtak; mert hisz' a hazaszeretet együtt vándorol az emberrel, együtt kel útra, s az uj földön, az uj népek között is visszasohajt az elhagyott föld után, visszasir az elhagyott haza után!

Volt azonban a szóban forgó kivándorolt szegény hazánkfiainak egy nagy szerencséjök.

A vallás együtt élt velök, együtt vándorolt, együtt kereste a jövőben való bizalmat.

Ez a vallás megszólalt egy lelkes magyar papnak az ajkán, ott Amerika rengeteg távolságaiban; magyar szó, a kivándorolt magyar hivek között!

Ki irhatná le a gyönyört, midőn vasárnaponkiut összegyűlve Isten szabad ege alatt, talán egy nagy fa hűs árnyékiban, vagy virágos mezőségen, megszólalt az Isten igéje ugyanazon a nyelven, amelyen elhagyott és megsiratott hazájokban viszhangzott templomaik falai között?! Ki irhatná le a gyönyört, midőn felhangzott az ének, az a vigasztaló, szép vallásos ének, - ugyanazon a nyelven, amelyen régi hazájokban dicsőíték szüleik és testvéreik, rokonaik, barátaik és a falubeliek szent családjában, társaságában a jó Istent, a mindenek Urát?!

De a szabad természet, bármily fönséges legyen is, nem lehet a katholikus embernek temploma.

Neki pap, magasztos épület kell, zengzetes orgona, gyönyörű képek, ragyogó oltár - szóval neki kath. templom kell, azzal a páratlanul szép kath. művészettel, amelyről találóan jegyzi meg

Madame Stael, hogy az az ég szülöttje!

Összeraktók filléreiket es rövid néhány év alatt már ott pompázik a szép templomn, sugár tornyával, kongó, zengő harangjaival.

Mikor aztán már a szent épület elkészült, oltárképekre volt szükség. Lelkes magyar papjok, Kossalkó József úr, ekkor a festendő oltárképeknél az elhagyott hazára gondolt. ?Magyar művész, magyar festész fesse az oltárképeket! És legjelesebb magyar egyházi festőnk, Jakobey Károly úr, ragyogó szépségű, gyönyörű kivitelű képeket festett streatori magyar testvéreink számára oly olcsón, hogy csaknem ingyennek mondhatjuk. Áldja meg érette az Isten e szép lelkű, nemes szivű, buzgó vallásosságú, jeles művészünket!

A főoltárkép, szent István király, szingazdag pompnja és teljesen eredeti compositiója valóban meglepő és egészen uj. Ipolyi Arnold püspökünk eszméje nyomán alkotá azt a jeles Jakobey. A király oltár előtt térdel balra; mellette királyi paizsa és kardja láthatók. Az oltár felett a kisdedét tartó szűz Anya, babérágak között. A szent királyon a koronázási palást; kezében a korona, melyet szűz Máriának felajánl; az oltáron jogar, alma, kettős kereszttel ékítve, kék vánkoson van elhelyezve. Sz. István arczán mennyei imádat, átszellemülés kifejezése ül. Látszik, hogy lelkében nagy érzelmek hullámzanak. A dicssugár, mely fejét környezi, még inkább emeli e drámailag gyönyörű arcz teljes tökélyét. A főalakhoz méltó az egész környezet. Benczur szinnyomatokban is elterjedt „Szent István keresztelése” czimű festményének nagy hibája, hogy a staffage, a környezet, egészen más érzelmektől van áthatva, mint maga a főszemély. A keresztelésre letérdelő királyon és a papi személyzeten kivül a többi alakok tudni sem látszanak a cselekmény szentségét, a pillanat vallásos jellegét.

Jakobey alakjai mind harmoniában állanak a központtal. A papokat és a világiakat egyaránt a vallás ihlete foglalkoztatja. Mind egyesülnek a szent király imájában, s mindenkinek tekintete esdve csügg az égen, hogy az Isten áldja meg a hazát, és hallgassa meg a királyt.

Oly vonzó, oly kedves, oly lekötő e kép, hogy látása mint valami igézet hat a lélekre, s önkéntelenül is áhítatos érzelmeket fakaszt a kebelben. - Kivitel és művészi felfogás tekintetében a másik két kép is, a bold. Szüz mennybevétele és Nepomuki szent János, egészen hasonló a nagy oltárképhez. E két utóbbi mellékoltárok számára rendeltetett meg.

És most már úton vannak, messze rendeltetésök czélja felé. Tenger vihara játszik a szent képekkel, dobálja azokat, - de baj nem érheti; őrködik felettök a „Stella maris!”

Mi pedig örömmel veszünk tudomást amerikai kedves testvéreink vallásos buzgóságáról és hazafias megemlékezéséről. Okosan cselekedtek, hogy ide fordultak, régi hazájok egyházi művészetéhez; mert bizony aranyat, theát, czukornádat és sok mindent teremhet a gazdag Amerika, - de Jacobey szent képeihez hasonló műremekeket bizony nem terem meg csak egyet is!

Nyerjünk ez amerikai kath. testvéreink példáján buzdulást Isten házának fénye és disze iránt mi is. Szépítsük, ékesítsük templomainkat. Mutassuk meg, hogy a haladó jó izlés nemcsak a mi lakásaink, szobáink, házaink ékességében, fényes, szép butorzatokban nyilvánul nálunk, hanem nyilvánul még abban is, hogy Isten házának széppé, ékessé, Istenhez és szent vallásunk magasztos szelleméhez méltóvá tételére igyekszünk, és az arra megkivántató áldozatokat is kész örömmel hozzuk meg

ad majorem Dei gloriam !