Stabat Mater dolorosa.
Jacopo da Todi
himnusza a fájdalmas anyáról
Latinból
fordította: Szirtes Antal plébános, nagyváradi
egyházmegyés pap (1872-????)
Márja könnyek özönében
Ott állt a kereszt tövében,
Rajta függött Magzata.
Sírt, kesergett, sajgott lelke,
Éles tőrként megsebezte
Mondhatatlan bánata.
Hogy a szent Szűz ott mit érzett,
Nincs olyan szó, nincs oly képzet,
Mely le tudná festeni.
Mint gyötörte szűzi keblét,
Látni édes, egy szerelmét
Mély sebekből vérzeni!
Látta, mint lett gúnynak tárgya —
Elhagyatva, megalázva —
Az isteni Szeretet.
Nézte Jézust fölfeszítve
Nézte, hogy mint halt el színe,
Míg lassan kiszenvedett.
Van-e ember, ki ne szánná,
Hogyha így epedni látná,
Gyermekével Máriát?
Ki ne nézné borzadással,
Mint kesergő néma gyásszal
Isten Anyja holt Fiát?
Szűzanyám, vésd, kérlek esdve,
Mélyes-mélyen hű szívembe
Szabadítóm sebeit.
Oszd velem meg Jézusodnak,
Értem elhalt Magzatodnak
Égető gyötrelmeit.
Üdvözítőm kegyes Anyja,
Tedd, hogy szíved aggodalma
Foglaljon el engemet:
Üldözött Megváltóm képe
Minden bűntől óvja-védje
Érte buzgó lelkemet.
Add. hogy érte keseregjek,
Gyötrő kínjain könnyezzek,
Míg tart földi életem.
Bús keresztjénél maradni,
Bűneimet ott siratni
Vágyva-vágyik kebelem.
Szent Szűz, hívek mintaképe,
Vonzz a szentség ösvényére,
Őrizd minden léptemet.
Tedd, hogy Jézus lángszerelme
Élő oltárrá szentelje
Érte sajgó szívemet.
Add. hogy békével viseljem,
Megváltómért megszeressem
Minden szenvedésemet.
És ha eljön éltem vége,
Alkotóm keresztje védje
A gonosztól lelkemet.
Kérd az édes Jézust értem,
Hogy szent vére mossa vétkem,
Holta adjon életet:
Hogy síromból feltámadván,
Az ítélet döntő napján
Szent jobbján nyerjek helyet.