Stabat Mater dolorosa.


Jacopo da Todi himnusza a fájdalmas anyáról

Latinból fordította: Szirtes Antal plébános, nagyváradi egyházmegyés pap (1872-????)


Márja könnyek özönében

Ott állt a kereszt tövében,

Rajta függött Magzata.

Sírt, kesergett, sajgott lelke,

Éles tőrként megsebezte

Mondhatatlan bánata.


Hogy a szent Szűz ott mit érzett,

Nincs olyan szó, nincs oly képzet,

Mely le tudná festeni.

Mint gyötörte szűzi keblét,

Látni édes, egy szerelmét

Mély sebekből vérzeni!


Látta, mint lett gúnynak tárgya —

Elhagyatva, megalázva —

Az isteni Szeretet.

Nézte Jézust fölfeszítve

Nézte, hogy mint halt el színe,

Míg lassan kiszenvedett.


Van-e ember, ki ne szánná,

Hogyha így epedni látná,

Gyermekével Máriát?

Ki ne nézné borzadással,

Mint kesergő néma gyásszal

Isten Anyja holt Fiát?


Szűzanyám, vésd, kérlek esdve,

Mélyes-mélyen hű szívembe

Szabadítóm sebeit.

Oszd velem meg Jézusodnak,

Értem elhalt Magzatodnak

Égető gyötrelmeit.


Üdvözítőm kegyes Anyja,

Tedd, hogy szíved aggodalma

Foglaljon el engemet:

Üldözött Megváltóm képe

Minden bűntől óvja-védje

Érte buzgó lelkemet.


Add. hogy érte keseregjek,

Gyötrő kínjain könnyezzek,

Míg tart földi életem.

Bús keresztjénél maradni,

Bűneimet ott siratni

Vágyva-vágyik kebelem.


Szent Szűz, hívek mintaképe,

Vonzz a szentség ösvényére,

Őrizd minden léptemet.

Tedd, hogy Jézus lángszerelme

Élő oltárrá szentelje

Érte sajgó szívemet.


Add. hogy békével viseljem,

Megváltómért megszeressem

Minden szenvedésemet.

És ha eljön éltem vége,

Alkotóm keresztje védje

A gonosztól lelkemet.


Kérd az édes Jézust értem,

Hogy szent vére mossa vétkem,

Holta adjon életet:

Hogy síromból feltámadván,

Az ítélet döntő napján

Szent jobbján nyerjek helyet.