Kuklay Antal

A templomtervezés esztétikai dimenziói

A kommunista állam egyik alapdogmája volt, hogy szocialista társadalomban nem épülhet új templom, mert ez a vallás terjedésének a jele, ami a tudományos világnézetre épülő társadalomban megengedhetetlen. Kivételt csak azok az esetek képeztek, amikor állami érdekből — például a hollóházi porcelángyár bővítése során — kisajátított templom, vagy misézőhelyül használt tanyai iskolaépület lebontása indokolta szigorúan azonos alapterületű új templom engedélyezését, de torony nélkül.

A népi demokratikus államok egyetemein megszűnt a templomépítészet oktatása, ilyen témájú tankönyvek, monográfiák, szakcikkek és albumok kiadása, a nyugati irodalom könyvtári beszerzése. A szellemi vasfüggönyön keresztül csak véletlenszerűen szivárgott át némi információ a második Vatikáni Zsinat utáni teológiai szemléletváltás és a vallásos közösségek társadalmi és gazdasági helyzetében beállott változások építészeti vetületéről. Ha egy-egy falusi plébánosnak sikerült a rózsafüzér társulati bokoranya központi bizottsági keresztfia által nyomást gyakorolnia a megyei államegyházi képviselőre és megkapta a várva várt építési engedélyt, igyekezett gyorsan és olcsón felépíteni a templomot. A szellemi munka értékét egyébként is alábecsülő társa-dalomban, ennek a sietségnek elsősorban a tervezési munka látta kárát. Végül is mindig akadt egy volt bencés vagy piarista diákból lett szálloda-, gyár- vagy vízierőmű-építő mérnök, aki ingyen elvállalta a terv elkészítését a lehető legrövidebb idő alatt. Tudván, hogy életművében ez a munka valószínűleg egyszeri alkalom lesz, a tervező igyekezett valamilyen egyéni ötlettel eredetivé tenni alkotását. A megrendelő egyházközösség, valamint plébánosának és püspökének igénye alapvetően nem különbözött a tervező negyvenes évekbeli diákkori emlékeitől a templomról és az egyházközségi életről. Ezt a templom-eszményt csak hozzá kellett igazítani az új liturgikus előírásokhoz és „feldobni” valamilyen merész újítással. A második Vatikáni Zsinatig a templomtervezésnél a hagyomány és az írott egyházjog által támasztott követelményeknek kellett eleget tenni. Ezek a két évezred alatt kikristályosodott kánonok gyakorlatilag egyik napról a másikra megszűntek. A tervező soha nem élvezett szabadságot kapott. Mivel nem számíthatott hozzáértő megrendelő, zsüri és szakkritikus segítségére, magának kellett eldönteni, mit tart meg és mit vet el a hagyományból, valamint milyen alapvető szempontok vezessék a tervezésnél.

Az egyházüldözés elmúltával megszűntek az adminisztratív akadályok a templomépítés előtt, de a tervezés problémái továbbra is fennállnak. A fél évszázados tapasztalat- és ízlésbeli űrt nem lehet egyhamar kitölteni. Ebben a helyzetben rendkívül fontos, hogy a megrendelő, a tervező és a zsüri módszeresen végiggondoljon és mérlegeljen minden dimenziót, melyek tökéletes összhangja adja meg a templom esztétikai értékét. Melyek ezek a sajátos szempontok?

1. A templom illeszkedése a tájba

A keresztény társadalmakban ennek döntő jelentősége volt. A templom uralta a tájat, abból nőtt ki, azt koronázta meg, vagy abba simult bele, mint ékkő a foglalatába. Pannonhalma és Esztergom templomának látványa órákon át gyönyörködtette a gyalog közeledő zarándokokat. A tarcali szőlőhegyen épült barokk Szent Terézia kápolna tervezője Görgey számára is megszabta, honnan kell irányítani a bodrogkeresztúri csatát. „Nem rejthető el a hegyen fekvő város”, a mennyei Jeruzsálem földi mása. Ez magyarázza meg három felekezetű alföldi városaink tornyainak évszázados égbetörő vetélkedését. S vajon a triumfalizmus jele-e, ha az ideológiai rabszolgaságból felszabadult társadalomban a hívő ember újra emelt fővel kíván járni? Bizonyára másként éli meg társadalmi identitását egy holland város egyházközsége és – krisztushívőként – a hajdani Leninváros anonim bérlakásaiból előbújó katakomba-közösség.

2. A templom illeszkedése a település szerkezetébe

Középkori településeink a templom köré szerveződtek, ezzel is jelezve és megvalósítva a vallás központi szerepét a lakosok hétköznapi és ünnepi életében. Barokk építészeink házakkal beépített teret terveztek templomaink elé, ahol a papság és a hívők jámbor társulati zászlók alatt ünnepi menetben vonulhattak fel bandérium kíséretében. A toronyházakkal hangsúlyozott modern városképben, a kommunális létesítmények sorában milyen szerep jut Isten népe otthonának, a gazdasági növekedésre orientált fogyasztói társadalomban a transzcendencia jelének, a profit-versenyben a kinyújtott testvéri kéznek?

3. A templom közvetlen környezete

A múltban a templomkert volt a temető, melynek megerősített falai háborús időben menedéket nyújtottak. A virágos sírokkal, bokrokkal, fákkal, kálvária csoporttal vagy keresztúti stációk sorával ékes cintermet követte a közparkba épített templom, előtte hősi emlékművel. Napjainkban a lakótelepek sivár építészeti környezetében és gázokkal szennyezett atmoszférájában a kertművészet a tervező számára különös lehetőséget kínál, sőt alapvető követelményt elégít ki.

4. Az arány

Platon és Püthagorasz nyomán az építészek meggyőződése volt, hogy a „számok, melyek szerint a hangok összetétele élvezetet okoz a fülünknek, ugyanazok, mint amelyek kellemesen hatnak szemünknek és lelkünknek”. Ez a misztikus harmónia hatja át a világegyetemet és az emberi lélek mikrokozmoszát. A templom minden részletének tökéletes arányával a szférák hallhatatlan zenéjét szólaltatja meg, s lélegzetállító szépségével felkelti az emberben a fennköltség és az áhítat érzését. Az építészeti arányok definiálása, matematikai megfogalmazása a reneszánsz tudósok becsvágyó törekvése volt. Általa megmagyarázhatják a világegyetemet egészében és részleteiben. Az arányok alapképletének felállítása, akárcsak az atomfizikusok egyetemes anyag-energia képletéé, még várat magára. De már sejtjük, hogy az arány minden művészet anyanyelve, a tér, az idő és a szellem dimenzióiban játszadozó ember szívdobbanása, lélegzése, hívják akár frappáns matematikai bizonyításnak, ötletes sakkfeladványnak, találó metaforának vagy gótikus székesegyháznak.

5. A lépték

Az arányok elvont matematikai-geometriai rendszere az építész által megadott lépték, a méretarány révén válik fizikai valósággá. A kiindulópont, minden dolog mértéke maga az ember, aki a térben mozog. A legkisebb kápolnának és a legnagyobb székesegyháznak is meg kell felelnie ennek az emberi mértéknek, hogy elkerülje a szorongás vagy a kongó idegenség érzését. Otthon lehessen, ahol megpihenhet vagy szárnyalhat a lélek.

6. A tömegalakítás

Az épületet kívülről mint tektonikus egységet, részei, geometriai formái és arányai révén érzékeljük, értelmezzük. A templomtesthez csatlakozó apszis, a mellék- és kereszthajók, rizalitok és toldalékok, a tetőnyereg és a kupola, a torony és a kerengő szimmetrikus és aszimmetrikus, zárt és nyitott, tömör és tagolt, vízszintes és függőleges, sztatikus és dinamikus tömegalakításra nyújtanak lehetőséget. A románkori ciszterci építészek aszkézise, a dekoráció elkerülése a szegénység szellemében felfokozta a tömegalakítás esztétikai jelentőségét. A puritán formák lenyűgöző összhangja alkotóik rendíthetetlen hitét, szívtisztaságát, a gondviselésbe vetett bizalmát, az örök életről táplált reményét sugározta.

7. A homlokzatképzés

Az antik világ liturgiája a templom falain kívül ment végbe. Az athéni ifjak ünnepi menetben vezették a feldíszített állatot a szabadtéri oltárhoz. A templom főhomlokzata és az építményt övező oszlop- és dombormú sor alkotta az ünnepi menet hátterét és eszményképét. Syracusában a pogány templom falaiból bontással pilléreket képeztek, s a kibontott kövekkel elfalazták a külső oszlopsor közeit. Igy létrejött a keresztény misztériumnak a profán világtól elzárt szent helye, az ecclesia: „zárt” gyülekezet. Mikor a kovász már átjárta a tésztát, a templom kitárta karjait gyermekei felé: a gótikus kapubélletek szentjei fogadták az Üdv házába, az egyházba belépőket. A kolonáddal, timpanonnal, kapukkal, ablakokkal, fülkékkel, pillérekkel, felsávokkal, lábazattal, párkányokkal és pártázattal tagolt vagy összefogott, szobrokkal, domborművekkel és vízköpőkkel díszített templomhomlokzatok monumentális hátterei lettek az ünnepi szertartásoknak, misztériumjátékoknak, királyi ítélkezéseknek – s a piacon zajló életnek.

8. Térszervezés

Az épülettömegeket határoló falak és födémek belül tereket képeznek. A teológiai és gyakorlati szempontok szerint kialakított fizikai tereket az építőművésznek olyan egységgé kell szerveznie, ahol megvalósul az ember találkozása Istennel, valódi önmagával, embertársaival és a teremtett világgal. A keresztény templomok alaprajzai – a jeruzsálemi kerek Szentsír-templomtól a római Szent Péter bazilikáig – ennek a négydimenziós lelki térnek a kiterjedéséről tanúskodnak, s egyben jelzik az európai építészet fejlődésvonalát. A centrális építkezés a numinózummal, az istenivel való találkozást szolgálta az újjászületésben (baptisztérium), a halálban (temető kápolna). A teljességet, egységet, harmóniát, örök életet. A hosszanti tér a nagyszámú közösség befogadására és figyelmének egy helyre, a liturgia közös cselekményére való összpontosítására szolgált. A bejárattól a szentélyzáródásig nyúló főtengely jelölte ki ennek a figyelemnek az irányát, mely az apszis falán visszaverődve összpontosult az oltárra és a szónoki emelvényre. Ennek a két alapvető térformának a szintézise lett a római San Pietro, másfél évezred következetes munkájának az eredménye.

9. A fény

Az ember a teret elsősorban a szemével érzékeli. Ebből a szempontból mondhatjuk, hogy az építész legfőbb nyersanyaga a fény, aki Isten nyomában járva elválasztja a világosságot a sötétségtől. Ennek a fénynek a teológiai dimenziói a betlehemi barlang, vagy a Szentsír homályától a Táborhegy, vagy a mennyei Jeruzsálem dicsfényéig terjednek. A modern építész számára pedig egyetlen szóba sűrűsödik az izgalmas kihívás: Ronchamp.

10. A hang

Másik térérzékelő szervünk a fül. Megszakítatlan út vezet a római katakombáktól a Notre Dame akusztikájáig. A gótika vertikális erőfeszítéseit valószínűleg egyformán sugallták vizuális és akusztikus szempontok. Az építész állandó becsvágya, hogy minél éteribben zengjen az ének. Hiszen a szent cselekmény, a liturgia valójában szent ének volt: a püspök, a schola, a papság és a nép váltakozó vagy közös gregorián éneke. A templomépítőnek éppen úgy kerülnie kell a kemény és visszhangos akusztikát, mint a mozitermek kivattázott neutralitását.

11. Az atmoszféra

A levegő hőmérséklete, páratartalma, ionizációja és illatanyag tartalma bőrünkön és orrunkon át nyújt térélményt. Egy vak és süket ember belépve egy gótikus katedrálisba valószínűleg ugyanazt érzi a bőrén és orrán keresztül, amit a többiek szemükkel és fülükkel is érzékelnek. Tapintásunk — csecsemőkorunknak ez a legfontosabb érzékszerve — nem sorvadt el, csupán most elsősorban a tudatalattinkat táplálja információkkal. Egy román altemplomban, egy gótikus kerengőben, vagy egy barokk karzaton azonban tudatosulhat bennünk, hogy milyen jelentéseket hordozhat egy szakrális épület levegője, konvekciós vagy sugárzó hője. Hogy milyen fontos lehet ez a mai ember számára, arra egy jeles írónk kijelentése világít rá: „Három szentség van, amely engem lenyűgöz és amiről kár lenne, ha az egyház lemondana: a harangszó, az orgona és a tömjénfüst”. A svájci istállók sterilizálása megölte a sajtérlelő gombák spóráit. Vajon így járunk praktikus, komfortos, légkondicionált modern templomainkkal is?

12. Az anyag és felület

Az épület geometriai tömege az építőanyagban testesül meg, s annak felületei képezik a belső teret. Általa válik érzékelhetővé a gravitációs erők játéka: „Iszonyú terhe omlik alá a levegőn, hangokat ad egy torony teste” (Pilinszky). Tovább szőhetjük a költő gondolatát, mert minden anyagnak megvan a maga hangja, s az építésznek az anyagok sokaságából kell megteremteni a tiszta hangok harmóniáját. A múltban a társadalmi hierarchia tükröződött az építőanyagok hierarchiájában. Es megfordítva: a társadalmi egyenjogúság a legelesettebb anyagot is felszabadította a művészi ihlet számára. Mert mindegyiknek lelke van, ami Isten után sóvárog. Az anyag nyers vagy megmunkált felületén keresztül tárja fel a lelkét. A pátriárkák faragatlan kövekből épített oltárai és a rokokó templomok polírozott aranyruhás szobrai az anyag áhítatának megannyi vallomásai.

13. A funkció

A szent cselekmény, a liturgia az ünnepek, a szertartások, a résztvevők neme, kora, liturgikus szerepe, öltözéke, mozgása szerinti gazdag változatosságban bontakozik ki. Ennek a sokrétű tevékenységnek az építész nemcsak teret ad, hanem azt „tereli” is. A megújított liturgia sajátos feladatokat ró itt az építészre a nép felé fordított oltár, az ambó és a sedes, valamint az oltárkereszt és a húsvéti gyertyatartó helyének kijelölésében és kiemelésében. De teret kell biztosítani a magányos adorációnak és meditációnak is, valamint a párbeszédnek Isten népe és Isten szolgája között.

14. A szimbolika

A vallás a szimbólumok nyelvén beszél. Ezért az építészet minden eszköze teológiai tartalom hordozója lehet. A templom tájolása, résztömegei, a „beszélő alaprajzok”: a kör, a görög- és a latin kereszt, az egyenlőszárú háromszög elsődlegesen szimbolikus tartalmúak. De jelképpé vált a győri Szentlélek-templom sugarasan széttáruló hét markáns vasbeton födémgerendája, a Szentlélek hét ajándékának szimbólumai, melyek képzeletben meghosszabbítva a templomon kívül elhelyezett fakeresztben futnak össze, illetve onnan indulnak ki: Ex cruce salus — a keresztből az üdvösség — teológiai gondolat kifejezéseként.

15. A szín

A természeti élmény és a hagyomány minden társadalomban kialakítja a beszélt nyelv mellett a színek nyelvét. Az optika, a pszichológia és a vizuális művészetek kutatják ennek a nyelvnek a grammatikáját és tárják fel lehetőségeit a transzcendens élmények számára.

16. Az ikonográfia

Dura Europosban ugyanaz a festőműhely ugyanabban a stílusban beszélte el a zsinagógában Mózes, a keresztények templomának falain pedig Jézus életének történeteit a 3. században. A Krisztus híveivé vált római patríciusok viszont kiválasztották a pogány kőfaragó műhelyek repertoárjából a bárányt vivő Hermest a filozófus megszokott figuráját és szarkofágjaikon átértelmezték Jópásztorrá és tanító Krisztussá. Igy sarjadt ki a hagyomány talajából a zsidó-keresztény ikonográfia két hajtása, a narráció és az absztrakció. Ahogy a hangsúly ingázott a két pólus között, a túlburjánzó ikonográfiai programokat követte a képrombolás korszaka. Először a zsidó művészetben, majd Bizáncban, aztán a protestáns Európában, végül a zsinat utáni funkcionális építészetben. Az inga lassan visszalendült. A posztmodern építészet tér-idő kontinuitásban gondolkodik, az üdvösségnek újra lehet története a templom falain is, habár a Biblia pauperum videokazetták alakjában már a családi házakba költözött. Francis Bacon triptichonokat fest múzeumoknak és milliomosoknak, talán majd a templomoknak is. S talán már megszületett Suger apát utóda, aki majd ikonográfiai programot ad neki.

17. Az ornamentika

Az ornamentika a nagy formákat összekötő, kiemelő vagy fellazító, a nagy felületeket kitöltő, a fészket meleggé tevő tollpihe. Néha elburjánzik, máskor eltűnik, de csak rövid időre, mint az érzelmek az ember életében. Nélkülük sivár lenne a legnemesebb gondolat is. Az új liturgikus előírások csupán a szent szimbólumok, például a kereszt díszítő motívumként való felhasználását tiltják. Kétségkívül az egyházművészeti aggiomamento a modernizmus művészeti elveit követte, így némileg ellentétbe kerülve a zsinat alapeszméjével, hiszen az egyszer s mindenkorra felszabadította az áhítatot és az alkotó ihletet egyetlen kor, egyetlen kultúra, egyetlen stílus egyeduralma alól, beleértve a modernizmust is. A keleti művészet éppen a díszítmények végeláthatatlan ismétlésével, variálásával oldja fel a látható formákra koncentrált görcsös figyelmet, s nyitja meg az ajtót a Lélek sugallatának. Aranyszájú Szent János tekintetének komolyságát nem csökkentik a ruháját díszítő keresztek, Buddháét a köréje festett ezernyi virágfejecske. (Személyes élményem, hogy egyházkarnagy barátom húsz perc múlva felállt, a fiatalok két órán keresztül átszellemülten hallgatták a monoton szitármuzsikát a zeneakadémiai koncerten. Ők még ártatlanok voltak.)

18. A plasztika

Az ornamentális és ikonográfikus szobrászat — az épületplasztika, a dombormű és a körplasztika formájában — szerves része volt minden kor templomának. Pallas Athéné szobra a görögök számára fontosabb volt, mint az azt őrző templom, s ez áll a katalánok monserrati Madonna-szobrára is. A modern templomok homlokzatáról eltűntek a szobrok. De megszűntek a szentek szobraival népes retablós fő- és mellék-oltárok sancta conversatio-i a mennyei oszlopcsarnokokban. Ritkább lett a védőszent plasztikai ábrázolása a liturgikus térben, s a szentek tiszteletében beállott szemléletváltozást jelzi, hogy egy-egy szentnek a templomon belül csak egyetlen kultikus ábrázolása megengedett. Ezzel szemben új szobrászati lehetőséget kínál az oltárkereszt megnövekedett jelentősége, a reprezentatív húsvéti gyertyatartó, a kereszt-kút, valamint a különálló pasztoforium.

19. Képi ábrázolás a síkban

A falfesztészet, a mozaik, sgrafitto, táblakép, gobelin, üvegfestészet és intarzia a templomépítészetben nemcsak ikonográfiai és ornamentális feladatokat láttak el, hanem optikai hatások révén a térképzéshez is eszközt nyújtottak. Bár Chagall munkássága bizonyítja a modern szakrális festészet létjogosultságát, mégis egy mélyülő válság-nak lehetünk tanúi, amint egyre nő az ízlésbeli szakadék zenében és képzőművészetben a nagyközönség ízlése és a művészeket foglalkoztató problémák között. Valószínű azonban, hogy a szakadék nem áthidalhatatlan, legalábbis a képzőművészetben. Hiszen ugyanazok a művészek, akiknek táblaképei előtt fejcsóválva vagy felháborodva áll-nak meg a múzeumlátogatók, ugyanannak a közönségnek élvezhető alkotásokat nyújtanak az operaházi, a kongresszusi és szállodai elő-csarnokokban, az előadó- és tárgyalótermekben. Ebben a megbékélési folyamatban egyaránt szerepet játszik a megrendelő cég vezetőinek ambíciója, hogy valódi művészi értékkel gazdagodjanak, amit azonban a nagyérdemű közönség is elfogad, a vezető építész ízlése és diplomáciai készsége, valamint a művész érzékenysége, sokoldalúsága — és anyagi érdeke. Mivel a templomokat is ugyanazok az emberek látogatják, mint a közintézményeket, a probléma gyökere valószínűleg a mecenatúrában van. Mintha egy ötcsillagos szálloda megrendelőinek a foyer művészi kvalitása fontosabb lenne, mint ugyanazon város templomépítő bizottságának a liturgikus tér esztétikai értéke. A költségvetés honorárium tétele ezért különbözik a két beruházásnál. Duccio korában ez nem így volt.

20. Belsőépítészet és társművészetek

Egy kórház vagy szálloda főépítésze munkatársaival a lehető legrészletesebben megtervezi az intézmény berendezését, célszerű és esztétikus használati eszközeit, sőt műveleti rendjét. Az oltár, szószék, orgona, harang, keresztkút, szentélyrekesztő, ikonosztáz, stallumok, padok liturgia- és művészettörténete mutatja, hogy ezeknek stílusa és esztétikai színvonala mindig megegyezett a templom építészeti értékével. A textil-, ötvös- és könyvművészet is beleilleszkedett ebbe az egyetemességbe. A modern technikai lehetőségek és igények sajátosan új művészi lehetőségeket tartogatnak, például a világítás vagy az akusztika területén. Olykor ezek a szempontok a tervezés meghatározó tényezői lehetnek. Egy szívszanatórium templomának építésze például abból indult ki, hogy a szívbetegek alapvető szorongásélménye hosszanti térben és padban ülve felfokozódik. Ezért négyzetalakú templomteret tervezett, szabadon álló karszékekkel.

Az esztétikai dimenzióknak ezt a sokféleségét a végsőkig tudatos alkotó szándék és a megfoghatatlan művészi és vallásos érzékenység egyesítheti egésszé, liturgikus gyülekezet számára alkotott építészeti térré, amely a tér és idő ágai között puha fészket, meleg otthont nyújt Isten gyermekeinek.