A szerkesztő megjegyzései.

Szerkesztette: Barth Márta (a szerző lánya)


Édesapám halála után 20 évvel találtuk az elsárgult, törékeny papíron szereplő 240 oldalas szöveget, mely indigóval írt sokadik másolat, nehezen olvasható, a szövegértelmező is gyakran eredménytelenül próbálkozott vele. A szerző már vak volt a munka idején, az pedig, aki gépelte a témában teljesen járatlan. Mi, az utódok nem tudtuk, hogy értéket találtunk, vagy lomot. Hónapok múlva egy véletlen vezetett az alább szereplő cikkhez, mely eligazított. Elhatároztuk, hogy a mai kor számára is használható, szöveghű, jól érthető anyagot hozunk létre belőle. Csak a legszükségesebb apró változtatásokkal éltünk. (A piros számokkal a tájékozódást segítenénk: az eredeti gépírásos szöveg oldalszámaival és mellette a szkennelt fájl-képekkel.) A munka során leszűrt legfőbb tanulságokra utalok még a következőkben:


Budapest, 2012. április 7.

Barth Márta és Surján Zsuzsanna