A történeti levéltár és szerepe

I. Az archivum szó jelentése, az iratok megőrzésének értelme, II. A levéltár története, III. A jelenlegi egyházi levéltári rendszer kialakulása, IV. Szabályozás a hatályos Egyházi Törvénykönyvtől kezdve, V. A levéltár használata

A jelen értekezés elsősorban a levéltári anyagról, másodsorban a levéltári intézményről szól. Azt akarja bemutatni, hogy milyen jelentőséggel bír az egyház életében a történeti levéltár és az abban őrzött történeti értékű anyag. A levéltár létrejöttéhez iratképző szervre vagy személyre van szükség. Mivel a katolikus egyház különböző intézményei (egyházmegyék, plébániák, a megszentelt élet intézményei) rendelkeznek iratképzéssel, ezért irattáruk is van, melyek bizonyos idő után levéltári anyaggá válnak. A hivatali életben már egyáltalán nem vagy csak a kevéssé használt iratokat szoktuk a levéltárban elhelyezni. A levéltárban intézmények vagy magánszemélyek iratanyagát helyezzük el. Az egyházi levéltárakban különös figyelemmel vagyunk az egyházi személyek maradandó értékű iratanyagára, vagy arra az irathagyatékra, mely olyan személyektől származik, akik az egyház életében jelentős szerepet játszottak.

Az archivum (levéltár) szót a latin arca (biztos hely: szekrény, láda)^¹ és a görög arkhé (államhivatal, kormány) szavakból származtatják, melyek a sokoldalú archivum fogalom lényegét jelölik. Az arca szónak sajátos keresztény értelme is van.^² Az ősegyházban ez a kifejezés jelölte többek között azt a helyet, ahol az evangéliumot őrizték, sőt bizonyos esetekben az eucharisztia őrzésének helyét is jelölte. Valójában egy ládáról van szó, melyben pénzt és iratokat egyaránt lehet őrizni. A levéltári gyakorlatban az archivum olyan helyet jelöl, ahol a jogi vagy politikai értelemben jelentős iratokat őrzik. A szó egyházi használata valamilyen egyházi szerv történeti értékű iratainak együttesét vagy őrzési helyét, tehát magát a levéltári intézményt is jelöli. A gondozás, a megőrzés pontosan azért vált fontossá, mert egy-egy irat meghatározott feltételek mellett jogot biztosít annak, akinek vagy akiknek a javára az okmányt kiállították. A nem jogi természetű iratokat, melyek a középkorban élesen elváltak az oklevelektől, missilis (magánlevél) néven említik.^³Ugyanakkor viszont teljes jogi hatállyal bíró irat sem feltétlenül minősül oklevélnek, ha nem felel meg azoknak a kritériumoknak, melyek az oklevél fogalmához tartoznak.^⁴ A pápai levelek (litterae, epistolae) és a pápai enciklikák nem esnek a tulajdonképpeni pápai oklevelek fogalma alá. Az oklevélnek a humanizmus óta használt neve: diploma. Erre a megnevezésre utal a történelem egyik segédtudománya a diplomatica. A történelem tudományának fejlődésével fontossá váltak azok a dokumentumok, melyek a történelemírás forrásaként szolgálnak. Ezt megelőzően inkább jogforrásként használták őket. Azok az írások, melyekkel nem jogokat akartak biztosítani, hanem az írás által valamilyen információt, tényt közöltek, szintén fontosak egyháztani szempontból is, hiszen azt tükrözik, hogy az Egyház egy-egy történelmi időszakban hogyan értelmezte önmagát. Főként a történeti szemponthoz kapcsolódik a levéltártudomány egyik fogalma, az "értékesítés", mely nem az iratok eladását, pénzzé tevését jelenti, hanem a bennük lévő információ különböző célú felhasználását.^⁵ Az értékesítésnek annyi fajtája van ahány célra használják fel a levéltári anyagot és a benne lévő információs értékű adatokat.

A levéltári élet kezdetét a következő, Krisztus előtt II. évezredből való leletek jelzik: a Mári leletek Mezopotámiában^⁶, leletek Tell-El-Amarnában (amarnai levelek) Egyiptomban és Kisázsiában: Pylus-ban.^⁷ Ezek a leletek igazolják a kharto- vagy a grammatophülakion (irat őrzésére való hely) létét. Ezen leletek közül az amarnai és a Mári levelek kapcsolatban vannak a biblikus történelemmel (historia sacra).^⁸ Az őrzés helye gyakran kötődött szent helyekhez (Athénben a Metroon, Rómában Saturnus-templom). A Metroon az istenek anyjának, Rhea Cybelének a temploma volt Athén piacán, Apolló temploma és a tanácsház között, melyben az állami levéltárat egy arra rendelt közszolga őrizte.^⁹ Nemcsak a biztonság, hanem a magasabb fokon megőrzött béke is motiválta a megőrzésnek ezt a helyét. Az agyagtáblák és a papiruszok diplomatikai-politikai jelentőséggel bírtak, de sokszor a kereskedelemmel, pénzügyekkel kapcsolatos feljegyzéseket is tartalmazták. A törvényeket gyakran feliratos formában őrizték meg. Ezen Hammurabi esetében diorit kőbe vésett törvényről van szó.^¹⁰ Fontosabb iratot a kereszténységben is szokás volt kőbe vésve is megörökíteni (pl. búcsúkiváltság). Némely templomunkban ilyen okiratok mind a mai napig láthatók. Ilyen esetről hallunk a dekalogust (tízparancsolat) illetően az Ószövetségben, melyet kőtáblára véstek és a frigyládába helyeztek. Már ezek a kezdetek is világosan mutatják, hogy az akaratnyilvánító iratok (parancsoló, rendelkező, megegyező) természetű írás milyen szoros kapcsolatban van a levéltárral. Ezek között is milyen fontos szerepet játszik a törvény, melynek sajátos keresztény értelme is kialakult.^¹¹ Ezen felül a jogbiztosító és kegyelemnyilvánító iratok is nagy fontosságra tettek szert.

A fejlődés másik vonalát a hatóságok iratainak megőrzése jelentette. Közbülső formát képezett a késő-római Egyiptomban a bibliothéké egktészeon (birtokjoggal kapcsolatos könyvek tára) és ide tartozik a területi egységgel kapcsolatos levéltár. Rómában ennek megfelelően a hivatalokban naplót vezettek (commentarii). Ezek alapozták meg a további fejlődést. A római császár hivatala határozta meg a stílust. A rómaiak az irattárra a tabularium^¹² kifejezést használták. Rómában eredetileg a leghozzáférhetőbb közhelyeken függesztették ki a törvényeket, a tanácshatározatokat (senatus consultum) és a szerződéseket (foedera). Szükségesnek látszott azonban az iratok megőrzése is. Erre a célra állították fel a Capitoliumon az irattárat a foedera (szerződések) megőrzésére, majd a Saturnus templomban helyezték el az okiratokat, ahol az aerarium (államkincstár) is volt az összes pénzügyi iratokkal és számadásokkal. ^¹³

A középkorban az egyház közvetítésével vették át a római hivatalok levéltári gyakorlatát. Az iratok őrzésének helye a templomhoz tartozó kincstár volt, ahol az egyházi és világi gyakorlat szerint nemcsak az értéktárgyakat, hanem a különböző iratokat is őrizték. A székeskáptalani levéltárak egészen a legutóbbi időkig a székesegyházban nyertek elhelyezést. Itt őrizték a kultuszhoz szükséges tárgyakat és a könyveket is. Sokszor civilek is ilyen egyházi levéltárban helyezték el saját irataikat. Ennek ősi formáit a házegyházaknál és a vatikáni levéltárban találjuk. Ez a 3. századra megy vissza. Elsőként Cornelius (251-253) leveleit ismerjük. A 4. századtól kezdve megjelentek a responsumok (válasz), rescriptumok (leirat), decretalesek (határozat) és a constitutiones synodales (zsinati határozatok), de másfajta iratok is voltak. Ezekben az időkben a dokumentumokat a pápai hivatalban scriniumban^¹⁴ vagy cassaban őrizték. A scrinium elnevezés a pápai oklevélírás történetében először 711-ben fordul elő. Az a korábbi feltételezés, hogy I. Damasus pápa (366-384. dec. 11.) az iratok őrzésére külön építményt létesített, tévesnek bizonyult.^¹⁵

A levéltárak további fejlődésében a registerek jelentették a következő lépést, mivel a kibocsátott iratokat általuk ellenőrizni lehetett. Az iratoknak legfőként a contextusát ugyanis regisztrumba másolták.^¹⁶ A levéltárak megjelölésére az armarium^¹⁷, scrinium, tabularium megnevezést használták. A rendezettség céljából való első kezdeményezések a másolati könyvekből (Kopialbuch) származó kivonat (vázlat) által jártak kézről-kézre. Az iratok elkészítésének megkönnyítése végett formuláriumok is keletkeztek.^¹⁸ A formularium a fogalmazvány elkészítését könnyítette meg. "Sok ügyirat használatához már szükséges volt rendszert kiépíteni, így jön létre az irattár (regisztratúra)."^¹⁹ Az újkori iratok nagyobb része már akta (ügyirat). A fogadóarchivumok kialakulása az iratanyag szétágazásával kapcsolatban ment végbe. A 16. századtól kezdve "kincslevéltárak" levéltári raktárakká váltak, ahol a jogi természetű iratokat helyezték el, közben a hatóságokhoz a kancelláriai archivumok (Altregistrature) csatlakoztak. A lezárt ügyek irattárba (archivum, registratura) kerültek, melynek vezetője a registrator volt, aki az iratokat kivonatolta, illetve ezen kivonatokat lajstromba vezette be. Ebben az időben a székesegyházakban is kezdett különválni a levéltári anyag őrzésének a helye az egyéb kincsekétől. Persze még a 17. századból is van adatunk arra, hogy a sekrestyében könyveket is őriznek. A francia forradalom és a romantika kora a szaklevéltárak kialakulásához vezetett.

A levéltárakra vonatkozó rendelet XIII. Benedek pápától (1724. máj. 29. - 1730. febr. 21.) származik.^²⁰ Hasonló nevű ellenpápa is volt. XIII. Benedek pápa 1727. június 4-én adta ki a Maxima vigilantia kezdetű konstitucióját, melyre az 1917-es kódex is építette a levéltárakra vonatkozó kánonokat. Ezen alapulnak a levéltárakra vonatkozó mostani kánonok is, melyek szervesen épülnek az 1917-es kódexben lévő kánonokra.

Konstituciójában azt írja a pápa, hogy elődeinek nagy ébersége, mellyel saját ügyeik emlékezetének írott anyagát az utódoknak átadták, annyira bizonyított és írások által továbbadott, hogy arról saját szavaival nem is kell szólni. Ezek után hivatkozik az atyák írásaira, a zsinatokra és az egyházi szankciókra, melyekben gyakran olvashatunk a "levéltárakról", melyekre ez a konstitució a következő kifejezéseket használja: scrinium^²¹, tabularium, archivum, conditorium, armarium. Ugyancsak olvashatunk arról, hogy a jogtalanságokat, melyeket az emberek elkövettek, különböző dokumentumokban megőrizték. A levéltári dokumentumok között a következőket sorolja fel: documenta^²², charta^²³, diploma^²⁴Codex^²⁵, Instrumentum^²⁶. Mindezt azért őrizték, hogy a hitet és a dolgok igazságát át lehessen adni az utódoknak. A pápa szerint a dolog komolysága nemcsak az ő elődjeinek, hanem az egyház pásztorainak is annyira ismeretessé vált, hogy saját hiteles működésüknek írásait a jövő számára hitelesen meg akarták őrizni. A régi írások hasznossága ugyanis ebben a tekintetben megmarad. A pápa említi a chartulariumokat és a codexeket. Miután ezek oklevélmásolatok gyűjteményei, akár a középkorban, akár az újkorban a jogtudósok számára különösen is fontosak.

A pápa külön hivatkozik Borromeo Szent Károlyra, aki a tridenti zsinat utáni egyház megújulás nagy egyénisége volt. Saját joghatósági területén elrendelte a levéltárak létrehozását.^²⁷ A pápa konstituciójával elrendelte, hogy a kihirdetéstől számított hat hónapon belül, ahol nem létezne, mindenütt állítsák fel a levéltárat. Ennek a helyeként a püspöki palotát jelölte ki. Ennek oka nyilván az, hogy a cancellaria a püspöki palotában működik. Ha a levéltár is ott van, akkor szükség szerint a lezárt ügyek is előkereshetők. A káptalanok számára is rendelkezett. Őrizni kell az írásokat és minden olyan dokumentumot, mely jogaikra és státusukra vonatkozik. A levéltárra vagy armariumra azt is ki kellett írni, hogy kinek a levéltáráról van szó. A konstitúció utolsó, 24. paragrafusa a plébániai és más intézmények levéltárairól is rendelkezik. A konstitúció gondoskodik a levéltári lajstromok készítéséről is, és a püspöki kúria esetében a kancellária vagy a püspöki bíróság által készített iratok átadásáról is. Sőt még a kulcsokról is szól.

A hivataloknak alapvetően két típusa van: klerikusi és laikusi hivatalok.^²⁸ Az első a rendi hatalomból ered. Ez a hivatal a rendi vagy joghatósági hatalom gyakorlásával jár együtt. A megyés főpásztor hivatalát főként az egyházmegyei hatóság (curia dioecesana) által gyakorolja. Az egyházmegyei hatóság iratai a püspöki levéltárak fontos részét képezik (469.kán.).

Külön szabály vonatkozik azon iratok alakiságára, melyekkel jogi hatást akarnak elérni (474. kán.). A püspök kormányzó hatalmához hozzátartozik a törvényhozói, végrehajtói és bíráskodási hatalom (391. kán.). Fontosak a közigazgatással kapcsolatos iratok is. Minden olyan irat megőrzése különösen is fontos, mely jogcselekmény megtörténtét rögzíti, jogot, privilégiumot biztosít, végleges lefoglaltságot jelez (consecratio=felszentelés, ordinatio=papszentelés, fogadalom), a szentségkiszolgáltatás tényét rögzíti (anyakönyv, anyakönyvi másolatok) .

A hatályos CIC általános, titkos és történeti levéltárat említ. Az általános levéltár a 486. kánon értelmében az egyházmegyére vagy a plébániákra vonatkozóan minden iratot őrinek. Ebből okiratot kivinni csak rövid időre lehet a püspök vagy a hivatalvezető és irodaigazgató együttes beleegyezésével. A levéltárban található iratokról leltárt vagy kimutatást kell készíteni az iratok rövid áttekintésével.

A titkos levéltár természete szerint a maga egészében soha nem válik kutathatóvá. Ennek oka az, hogy az Anyaszentegyház még a halál után is védi a személy jó hírnevét. Ezért a 489. kán. 2. §-a értelmében évente meg kell semmisíteni azoknak a büntető ügyeknek az iratait, melyek erkölccsel kapcsolatos büntető ügyekben keletkeztek, de vádlottjai már meghaltak, vagy az elmarasztaló ítélet lezárása óta már tíz év telt el. Ugyanakkor viszont meg kell őrizni ezek rövid összefoglalását és a perdöntő ítélet szövegét.

A levéltár harmadik formája a történeti levéltár. A 491. kánon értelmében itt kell őrizni a történeti értékű iratokat. Ezek olyan iratok, melyeknek maradandó értékük van, amikor az ügyintézésben már nem használatosak, jogforrássá és a történelemírás forrásaivá válnak. Az általános levéltár maradandó értékű iratai bizonyos idő múltán ide kerülnek. Bár a török hódoltság a magyarországi levéltári anyagban nagy károkat okozott, több egyházi levéltárban több-kevesebb középkori és koraújkori anyag is létezik. A jelenlegi magyarországi helyzet: az egyházi levéltárak nyilvános magánlevéltári státuszt nyerhetnek a 2001. évi LXIV. törvény alapján.^²⁹Ezen a címen az ilyen levéltár állami közgyűjteményi támogatásban is részesül. A történelmi levéltár működését a parciális jog is szabályozza. A kutatási szabályzat megállapításánál figyelembe kell venni azokat az állami törvényeket is, melyek a személyes adatok védelméről, valamint a tudományos kutatás biztosításáról szólnak.

Az egyházmegye területén többnyire van székeskáptalan, társasegyházak, plébániák és egyéb templomok. Mivel a káptalanok hiteleshelyi tevékenységet is végeztek, ezért különösen értékes iratanyagot hoztak létre. A jelen pillanatban ezeket a levéltárakat sokszor az egyházmegyei történeti levéltár őrzi. Mivel a káptalan hiteleshelyi tevékenysége lényegében állami feladat ellátása volt, ezért ezek a levéltárak állami tulajdonba kerültek. Most azonban vissza lehet igényelni, azzal a feltétellel, hogy ezek nyilvánosságát biztosítani kell.

A plébániai levéltárak léte kötelezettségként van előírva az 535. kán. 4. §-ában. Ezek leltárát is őrizni kell az egyházmegye levéltárában. Mivel nagyon sok helyen komoly történeti értékű anyag jött létre, de helyben nem tudják biztosítani a megőrzést és gondozást, ezért ezen levéltáraknak a történeti levéltárban való elhelyezése indokolt, ami számos magyarországi egyházmegyében megvalósult vagy állandó feladatként foglalkoznak vele.

A plébánia levéltárak sokszor olyan anyagot is megőriztek, melyek az egyházmegyei levéltárban nem találhatók meg, de jelentős értékük van. Magyarországon a török hódoltság alatt többször előfordult, hogy a katolikus vallás gyakorlása több helyen fennmaradt, sőt testvérületek (confraternitas) is voltak. A török hódoltság után sokszor birtokperek kezdődtek el. Ennek érdekében akár középkori iratokat is összegyűjtöttek. Ezek egy része bekerülhetett a kánoni látogatások jegyzőkönyvébe, de nem minden esetben van így. Ezért a történeti levéltárnak a régi plébániák anyagára tényleg érdemes odafigyelnie. A plébániákon a püspöki körleveleket és a világi rendeleteket is protocollumokba másolták egészen addig, amíg ezeket nem nyomtatták ki. Ezek a protocollumok főként jogtörténeti emlékek.

Az Egyházi Kulturális Javak Pápai Bizottsága szintén foglalkozik a levéltárakkal. Az egyházi kulturális javaknak főként három csoportját különbözteti meg: könyvtárak, levéltárak, múzeumok (kincstárak, történeti-művészeti gyűjtemények). Konkrétan a levéltárakra vonatkozik: "Az egyházi levéltárak szerepe a lelkipásztori életben."^³⁰ Első pillantásra talán furcsa, hogy a dokumentum lelkipásztori szempontokról beszél. Ezzel nem a tudományosságot akarja csökkenteni, hanem azt akarja mondani, hogy a kultúra pasztorációja is fontos. Más kifejezéssel élve az egyháznak a kulturális életben való részvétele is pasztoráció. Ez egyébként a tudományosságot is feltételezi, hiszen tudományos körökben másként nem lehet jelen lenni. Ez természetesen egy-egy egyházmegye számára is fontos. Egyházunk eme felfogása jól illik abba a mai történelmi helyzetbe, melyet a politológusok a kultúrák találkozásával jellemeznek.

Az Egyház érdekeltsége a régi írások olvasásában mindig megvolt. A teológia művelése hermeneutikus jellegű. Ezért a teológiai eszmélődés mindig visszatér az eredeti szövegekhez. Az oklevéltannal foglalkozó tudományt diplomatikának nevezzük. Ezen belül külön tudományág a pápai oklevéltan.^³¹ A görög és a latin írás történetével foglalkozik a paleográfia tudománya, melynek kialakulása kapcsolatban van a diplomatika tudományának fejlődésével, mivel minden olyan tudomány, mely a forrásokra épül, szerepet játszott a paleográfia fejlődésében. A forrásokon alapuló tudományok közé tartozik a történettudomány, a liturgiatörténet, de a jogtörténet is. A paleográfia és diplomatica fejlődése egyháziakhoz is köthető. A történelem segédtudományai (diplomatica, heraldika, archontologia stb.) jól hasznosíthatók a levéltári gyakorlatban.

A joggyűjtemények a jogszabályok összegyűjtéséből keletkeztek.^³² Így jöttek létre a codex-ek és a corpusok (tár, pl. törvénytár). Újabb műfaj a fontes (források), mely a kodifikálás alapjául szolgáló jogforrásokat gyűjti össze. A CIC (1917)-hez Pietro Gasparri (+1934) és Serédi Jusztinián (+1945) készítette el azoknak a dokumentumoknak a gyűjteményét, melyekre az 1917. május 27-én XV. Benedek pápa által kihirdetett Codex Juris Canonici épül. Serédi Jusztiniánnak és Csernoch Jánosnak (+1927) az első kodifikációban meghatározó szerepe volt.^³³ Munkájukat számos segédkönyv és gyűjtemény előzte meg Magyarországon is, mint pl. a Roskoványi Ágoston (+1892) váci, majd nyitrai püspök által összeállított kötetek.^³⁴

A monumenták a történelmi forrásokat gyűjtötték össze. "Az okleveleket ugyan eredetileg általában nem azért írták, hogy majdan történeti forrásul szolgáljanak; azonban a dolog természete szerint a történeti élet megismerését elősegítő oly sok adatot tartalmaznak, hogy ennek következtében elsőrangú történeti forrásokká válnak."^³⁵ Ez a megállapítás vonatkozik a levéltárban található többi dokumentumra is. Monumenták (történeti forrásgyűjtemények) a magyarországi gyakorlatban is születtek. A legnagyobb vállalkozás volt a Monumenta Vaticana.^³⁶Monumentája van az esztergomi és a veszprémi egyházmegyének is.^³⁷

Sok tekintetben a levéltári rend is követi az oklevéltani fogalmakat. Magyarországon a Mohács előtti okleveleket külön levéltári egységben szokás őrizni. Az akták (politikai és egyéb természetű iratok) az egyházi levéltárakban többnyire tárgyi sorozatokat képeznek. A jogi és kormányzati tárgyú rendeleteket mandátumoknak (mandata regia=királyi rendeletek) nevezzük. Többnyire külön tárgyi sorozatot képeznek az intimatumok, melyek rendeleteket, intézkedéseket (intimata regia) tartalmaznak. A kánonjogban intimatio rescripti (a leirat közlése) fogalom szerepel.^³⁸

A történeti jellegű kiadványok készítése sokszor apologétikus jellegű. Egy-egy jelentős egyházi személyiség megítélése több tényezőtől függ. Mivel a kiemelkedő egyéniségek mások életét is befolyásolták, életük sokszor személyes vagy politikai érdekekhez kapcsolódik vagy azzal ellentétes. Történeti mozgásterük értékelésében, tevékenységük meghatározásában és értékelésében lehetetlen levéltári adatok nélkül bármit is mondani. Ez vonatkozik pl. XII. Piusz pápa (1939-1958) személyére, akinek tevékenysége a II. világháború idejét is magába foglalja.^³⁹ A magyar egyháztörténet tekintetében pl. nagyon fontos személy Prohászka Ottokár (1858-1927) székesfehérvári püspök vagy Bangha Béla (1880-1940) jezsuita szerzetes. A keresztény szociális mozgalmak, az egyesületek a társadalomtudomány számára is jelentősek.^⁴⁰

A közelmúlt egyháztörténete és jogtörténeti értékelése hasonlóképpen csak források alapján képzelhető el. Ennek a történelemnek kiemelkedő egyéniségei voltak: Mindszenty József (1890-1975) bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek; Grősz József (1887-1961) kalocsai érsek, boldog Meszlényi Zoltán (1892-1951) esztergomi segédpüspök, vértanú; Pétery József (1890-1967) váci püspök^⁴¹; Bánk József (1911-2002) érsek-püspök. Ennek az időszaknak kánonjogászok számára külön érdekessége lehet a Szentszékkel való kapcsolat és az egyházi joghatóság érvényesülése, adott esetben a boldoggá, illetve szentté avatási eljárás lefolytatása.^⁴² Ez utóbbi igen fontossá vált, hiszen a kommunista egyházüldözésnek vértanúi és hitvallói voltak. Az egyházi levéltár sok esetben más levéltárak anyagával párhuzamban kutatandó. Bizonyos esetekben fontos a még meglévő, de egyházi levéltárba nem került anyag begyűjtése. Az egyházmegye számára fontos dolog a történeti névtár készítése, melyet főként az ordinárius közigazgatásra vonatkozó határozataiból lehet összeállítani.

Az egyházi levéltárakban nemcsak tudományos értékű kutatások folynak, hanem sokan érdeklődnek saját családjuk története és a helytörténet iránt. A családtörténet kutatása tekintetében főként az anyakönyvek, anyakönyvi másolatok és a házassággal kapcsolatos iratok a fontosak.^⁴³ Ugyancsak van érdeklődés a plébániatörténet iránt is.^⁴⁴ Hasonlóképpen sokan folytatnak iskolatörténeti kutatásokat. A levéltárak használatát segédletek segítik elő, melyek az iratanyagot különböző mélységben tárják fel a kutatónak.^⁴⁵ Ennek következtében a levéltári segédleteknek több fajtája van. Bizonyos témákhoz esetleg levéltári útmutató is rendelkezésre áll.^⁴⁶

5Ezt a kifejezést természetesen a különböző római dokumentumok is használják. Olaszul a "valorizzazione" kifejezéssel illetik. A szó magyar fordítása "értékesítés" félreértésre adhat okot, az anyagi értelemben vett értékesítés miatt. Ember Gy., Levéltári terminológiai lexikon, Budapest 1982. 257.

11Erdő P., Az élő egyház joga. Tanulmányok a hatályos kánonjog köréből. Budapest 2006. A lex fogalmát történeti vonatkozásokban is tárgyalja, vö. Erdő P., A "lex" szó jelentése az ókori kánonjogban (III-VII. század) in Erdő P., Az élő egyház joga, 53-72.

13Rómában K.e. 78-ban Q. Lutatius Catulus consul létesítette a Tabularium nevű levéltárépületet, melynek a Forum felőli oldalán oszlopcsarnok is volt. A már említett Szaturnusz templom még a királyok idejéből való. A Forumot környező templomok közé tartozik. Ókori lexikon II/2 652, 912. Katolikus Lexikon VII. Budapest 2002.

17Laag, H. von, Kleines Wörterbuch der frühchristlichen Kunst und Archaologie. Mit einem Anhang altgriechischer Fachwörter und 100 Abbildungen. Stuttgart 1990. 31. Fogalma a kereszténységben is ismerős. Szekrényt jelent, melyben a tárgyakat is elhelyezték. "Könyvszekrényt" is jelent. Armalisnak nevezzük a nemesi oklevelet (címeres levél) is, melyet a Királyi Könyvekbe is bevezettek az 1941. XXXIII.t.c. Rendelkezés alapján. Zsámbéki L., Magyar művelődéstörténeti kislexikon. Budapest 1986. 40.

18Bánk J., Kánoni Jog, I. 158-159. Váci Püspöki és Káptalani Levéltár. Liber Consistorialis seu prothocolum, in quo reperiuntur instructiones pro Vicario Generali, seu Praeside Consistorii. Assessorum, et Officialium, nec non Archidiaconorum, uti et formulae expeditionum, ipsaeque expeditiones factae.

23 Írólap; chartularium: oklevelek másolatgyűjteményének középkori elnevezése. Ezeknek nem tulajdonítottak bizonyító erőt. ld. Szentpétery I., Magyar oklevéltan. 246. A cartula egy szép példája: Kumorovitz L. B., Szent László vásár-törvénye és Kálmán Király pecsétes cartulája. In Athleta Patriae. Tanulmányok Szent László történetéhez. Budapest 1980. 83-109.

25Könyv, kézirat, törvénykönyv. Amennyiben az okleveleket könyvbe másolták, ezt is codex névvel illetjük. Ezeket egyházi testületek, városok saját céljaikra állítottak össze. Szentpétery I., Magyar oklevéltan, 246. Ezek közül pl. híres a zágrábi érsekség levéltárában őrzött Liber privilegiorum episcopatus Zagrabiensis című XIV., századi chartularium, mely a zágrábi püspökségre vonatkozó oklevek másolatait tartalmazza a XIV. sz. közepéig. Híres codex a zárai volt tartományi levéltárban Libellus Policorion, qui Tipicus (Topicus) vocatur című XIV. századi chartularium a dalmátfehérvári Szent János és a Szent Kozma és Damján monostora okleveleinek másolatait tartalmazza az 1069-1367 közötti évekből. ld. u.o. A chartulariumoknak jogi értelemben nem tulajdonítottak bizonyító erőt. Sok értékes újkori másolatgyűjtemény is van: Fejér, G., Codex diplomaticus. Ennek alapját az Egyetemi Könyvtárban 133 kötetben őrzött Hevenesi Gyűjtemény adja. Hevenesi, Pray és Kaprinai másolatgyűjteménye: Catalogus manuscriptorum bibliothecae reg. Scient. Universitatis Budapestinenis tom. II. pars II. és III-ban. (1894. és 1907.) Katolikus lexikon II. Budapest 2002. A kódexekben kiadások, tennivalók és egyéb feljegyzések is szerepeltek. A viasszal bevont fatáblákat váltotta fel a a papírusz. A kódex őse a jegyzetfüzet (hüpomneuma, commentarium). Később a papíruszlapokat összehajtották és számozták. Így alakult ki a lapozható könyv, melybe irodalmi alkotásokat is írtak.

26Szer, eszköz. Használata: documentum: okszer, oklevél, levélszer, iratszer, iromány. Általános jelentése a diplomatikában: okleveles bizonyíték. Instrumentum publicum v. privatum: közhitelű vagy magánokirat. Speciális jelentése: "scripturae ad constituendam alicuius rei futuram probationem confectae" Sipos, S. Enchiridion Iuris canonoci. Pécs 1926. 262. Scriptura: quae negotia dioecesana tum spiritualia tum temporalia spectant. u. o.

33Erdő P., Csernoch János szerepe a 1917-es kodifikációban. In Miscellanea Ecclesiae Strigoniensis 1. Bp., 2001. 199-203. Codicis Juris Canonici. Fontes I-IX. Roma 1923-1939. Serédi J., Az egyházi törvénykönyv jogforrásait összefoglaló tabellák.. Budapest 1940.1-6.

34Roskovány, A., Beata virgo Maria in suo conceptu immaculata ex monumentis omnium saeculorum demonstrata, I-IX. Budapestini-Nitriae, 1873-1881. Roskovány, A., Coelibatus et breviarium, I-XI. Nitriae-Pestini, 1861-1881. Roskovány, A.: De matrimoniis mixtis inter catholicos et protestantes, I-VII. Quinque Ecclesiis-Nitriae, 1842-1882. Roskovány, A., Matrimonium in ecclesia catholica potestati ecclesiasticae. Subiectum: cum amplissima collectione monumentorum et litteratura. I-IV. Pestini-Nitriae, 1870-1882. Roskovány, A., Monumenta catholica pro independentia potestatis ecclesiasticae ab imperio civili. I-XIII. Quinque Ecclesiis-Nitriae, 1847-1879. Roskovány, A., Romanus pontifex tamquam primas ecclesiae et princeps civilis e monumentis omnium saeculorum demonstratus. Addita amplissima literatura. I-XVI. Nitriae et Comaromii, 1867-1879. Roskovány, A., Supplementa ad collectiones monumentorum litaraturae de matrimonii in ecclesia I-X. Nitriae, 1887-1879.

37Monumenta Ecclesiae Strigoniensis ordine chron. disposuit, dissertationibus et notis illustravit Ferdinandus Knauz. I-II. Strigonii, 1874. Monumenta Romana Episcopatus Vespremiensis. I-IV. Budapest 1896-1907. Tusor P., Magyar történeti kutatások a Vatikánban, xxx-xliv.