ZÁGORHIDI CZIGÁNY BALÁZS:

A vasvári domonkos kolostor helyreállítása és a Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény létrehozása 1999-2009

 (A tanulmány megjelent: Historicus Polonus-Hungarus, Emlékkönyv Puciłowski József Atya tiszteletére hetvenedik születésnapja alkalmából. Wydawnictwo Esprit, Krakow [Krakkó] 2010.)

Pucilowski József magyarországi tevékenységének egyik leglátványosabb és egyben talán legmaradandóbb eredménye az 1950. évi államosítás után hányatott sorsra jutott vasvári domonkos kolostor felújításának és hasznosításának elindítása. A folyamat 1999-ben kezdődött és lényegében ma is tart; eredményeként lassan megújul az épület egésze, és ha a domonkosok nem is tértek vissza falai közé, a rend történeti gyűjteményeivel képviselteti magát Vasváron, a legrégebbi, ma is álló magyar domonkos kolostorban. Az alábbiakban az elmúlt tíz esztendő (1999-2009) eredményeit mutatom be, hangsúlyozva, hogy nem csupán falakról és történeti emlékekről van szó, hanem arról is, hogy a vasvári ház hogyan válhat a rend közel 800 éves magyarországi jelenlétének szimbólumává.

A vasvári kolostor alapítását a rendi hagyomány IV. Béla király (1235-1270) személyéhez kapcsolta, az alapítás évét 1244-re vagy 1241-re téve. Ha az évszámok nem is egészen pontosak és királyi alapítólevélnek sem maradt nyoma, kétségtelen, hogy a rend a 13. század közepén már jelen volt Vasváron, a korabeli Vas vármegye székhelyén, a jelentős királyi hospestelepülésen (a kolostorra vonatkozó első hiteles adat 1254-ből származik). Feltehető, hogy a domonkosok már a tatárjárás (1241-1242) előtt megtelepedtek a városban, templomuk és kolostoruk azonban minden bizonnyal csak a tatárok kivonulása után épült fel.

A rendház a középkor folyamán a jelentősebb magyarországi házak közé tartozott, pusztulása a 16. század közepén kezdődött, amikor a török fenyegetés miatt sorra hagyták el a várost egyházi és világi intézményei, így a domonkosok is. Az üresen álló épületet hamarosan katonai célokra vették igénybe, többször is megerődítették, legjelentősebb mértékben a 17. század közepén.

Az épületegyüttes mint vár került Széchényi György kalocsai érsek kezére, aki - miután kiderült, hogy igazában kolostorról van szó - 1689-ben visszaadta a rendnek. A domonkosok 1690-ben tértek vissza Vasvárra, és ettől kezdve egészen 1950-ig, a szerzetesrendek erőszakos feloszlatásáig tevékenykedtek a településen, ahol a plébániát vezették, a helyi iskolák hitoktatását végezték, és a 19. századtól egyre jelentősebb helyi búcsújárást irányították.¹

A nagy méretű kolostorépületet az újkorban már nem tudta belakni a viszonylag kicsi rendi közösség (többnyire három-négy atya és egy-két segítő testvér), így egyre nagyobb részét adták bérbe világi célokra (iskola, hivatalok, üzlet stb.), sőt a 19. század végén és 1930-ban nagyobb építkezéseket is folytattak ezzel a céllal, aminek következtében az épület főtéri homlokzata egészen világias külsőt öltött. Lényegében ez a tendencia folytatódott az államosítás után, ami abban tetőzött, hogy az 1960-as években hozzáépítettek a kolostorhoz egy szocreál művelődési házat, így az épület végleg elvesztette kolostor jellegét.

Nem csoda, hogy ilyen körülmények között az épületegyüttes mint műemlék nem sok figyelmet kapott. Csak akkor került sor alaposabb műemléki kutatásra, amikor a végletesen leromlott állagú épület felújítása már elodázhatatlanná vált.

Az 1985-1986-ban folytatott kutatások szenzációs eredményt hoztak, a korábban egyszerű barokk épületnek tartott templom- és kolostor-együttesről ugyanis kiderült, hogy Magyarország legrégebbi, ma is álló koldulórendi - azaz domonkos, ferences, ágostonos - kolostora. A templom 20. században kétszer is (1912-ben és 1941-ben) felújított külső homlokzatai teljes magasságban 13. századi falakat rejtettek, nagyrészt rekonstruálható ill. bemutatható nyílásokkal, többek között egy béletes kapuzattal. A kolostor nyugati szárnyának külső falai emeletmagasságig megőrizték a középkori falazatot, rajtuk a teljes korabeli nyílásrendszert, és jelentős középkori részletek maradtak fenn a déli szárny külső homlokzatán is. Viszonylag érintetlen formában maradt fenn az épületegyüttes délnyugati sarkán a 17. században felépített ágyútorony, amely ha nem is kapcsolódik szorosan a domonkos rendtörténethez, de a kolostor építéstörténetének látványos emléke, és idővel az épület szerves részévé vált. A kutatási eredmények jelentőségét a művészettörténész így foglalta össze: "A kolostor legjelentősebb építési periódusa így az első nagy építkezés a 13. század második felében, amely egyedülállósága miatt képvisel kiemelkedő értéket a magyar építészettörténetben."²

A szenzációs felfedezést azonban nem követte felújítás, ugyanis a szocialista rendszer összeomlásával szertefoszlottak az épület kulturális centrummá alakításának tervei. Csupán a templom és a plébánia által használt nyugati szárny homlokzatai készültek el, bár már ezek a részek is látványosan mutatták be az épület műemléki értékét. A kolostor többi része lecsupaszított falakkal, lelakott állapotban, részben kiürítve érte meg a rendszerváltást - komoly feladatot tartogatva a leendő tulajdonos számára.

Magam 1991-ben - friss történelem-latin szakos diplomával - kerültem a vasvári kolostorban ugyancsak mostoha körülmények között elhelyezett Helytörténeti Múzeumba (az épület emeleti szintjén mindössze két helyiség volt használható állapotban!), majd 1992-ben vettem át a múzeum vezetését, a megyei múzeumigazgatótól a helytörténeti és néprajzi gyűjtemény rendezését és egy helytörténeti kiállítás előkészítését kapva feladatul. Munkához látva, az első helytörténeti kiállítás megrendezése után hamarosan megfogalmazódott bennem az a gondolat, hogy a múzeum és az értékes műemléképület jövőjét csak együtt lehet rendezni, azaz az épület rangjához illő kiállítás(oka)t kell létrehozni, ami talán felhívhatja a figyelmet magára az épületre is.

Az első alkalom a magyar honfoglalás millecentenáriumának évében, 1996-ban kínálkozott, amikor Kiss Gáborral, a szombathelyi Savaria Múzeum régészével közösen Vasváron rendeztük meg a "Vas megye honfoglalás- és kora Árpád-kori sír és kincsleletei" c. régészeti kiállítást. Ekkor kezdett körvonalazódni az az elképzelés, hogy Vas megye középkori történetét a megye történelmi központjában, Vasváron kellene bemutatni. Ugyancsak formálódott már ekkor a múzeum másik profilja, az egyháztörténet is: ezekben az években nyílt egy kisebb kamaratárlat Vasvár egyháztörténeti emlékei címmel, amelyben a domonkos rend története is helyet kapott. A kilencvenes évek második felében azonban ilyen nagyszabású tervek megvalósításához se helyi, se országos szinten nem volt megfelelő légkör, így magam az egyetemre való visszatérés mellett döntöttem, és 1995-1998 között mint ösztöndíjas PhD-hallgató a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen tevékenykedtem (innen láttam el - előbb tiszteletdíjasként, majd társadalmi munkában - a múzeummal kapcsolatos szakmai feladatokat). 1999-ben azonban már kész tervekkel tértem vissza, melyek megvalósításához ideális hátteret biztosított a Magyar Millennium körvonalazódó ünnepségsorozata.³

A kedvező légkörhöz nagyban hozzájárult a domonkos renddel kialakult jó kapcsolat: Debrecenben megismerkedtem a Szent László-plébánián tevékenykedő domonkos közösséggel, köztük Wysokinski Ireneusz történész-levéltáros atyával, majd pedig felelevenítettem diákkori kapcsolatomat az 1996-ban tartományfőnökként Krakkóból Budapestre helyezett Pucilowski József atyával. Mindketten messzemenően támogatták a vasvári kolostorral kapcsolatos elképzeléseimet, ami nemcsak a múzeum szakmai terveit érintette, hanem az épület tulajdonjogának rendezését is. Ugyancsak nagyban hozzájárult elképzeléseink megvalósításához, hogy Németh Zsolt, akit 1998-ban választottak meg országgyűlési képviselővé majd, Vasvár város polgármesterévé, már a kezdetektől terveink mellé állt, és nem csak helyi szinten, hanem országos viszonylatban is tudott erőforrásokat mozgósítani az ügy érdekében. A város és a rend vezetése között kialakult jó kapcsolat aztán hosszú távra garantálta a kezdeményezés sikerét. Így már 1999 elején elkészültek a szakmai programokkal kapcsolatos beadványok a Millenniumi Kormánybiztosi Hivatalhoz, az év folyamán pedig - nagyrészt a domonkos rend állami műemléki támogatásának terhére - elkezdődött a kolostor főtéri homlokzatának felújítása, ezzel együtt a múzeum új főtéri bejáratának kialakítása (korábban a múzeumot egy eléggé méltatlan oldalbejáraton keresztül lehetett megközelíteni). A város 2000-ben lezajlott főtér-átalakítási programjának már egyik kiemelt célja volt, hogy "teret biztosítson" az értékes műemlékegyüttesnek.

A millenniumi esztendő elejére elkészült a kolostor végleges hasznosítási koncepciója, melynek fő célkitűzései a következők voltak:

• a kolostorépület építészeti rehabilitációja (a művelődési ház és a kolostor szétválasztása, a déli szárny emeletráépítésének visszabontása) és a további kutatások

• az épület tervezett funkcióinak elkülönítése, kiemelten a múzeumi szint kialakítása

• a fenntarthatóság feltételeinek megteremtése.⁴

A kolostorépület hasznosítási terve elfogadást nyert mind a város mind pedig a domonkos rend részéről, és hamarosan meg is indultak a felújítások, melyek viszonylag rövid idő alatt jelentős sikereket hoztak: 2000 és 2007 között elkészült előbb a teljes múzeumi szint belső felújítása, majd pedig a kolostor és a művelődési ház szétválasztása, a déli szárny második emeletének visszabontása, és a külső homlokzat-felújítások; 2008-ban az egykori házfőnöki lakosztály helyreállítása és a déli szárny tetőterének beépítése történt meg, jelenleg pedig a kolostorudvar kialakításának és a templomhomlokzatok megújításának előkészítése van soron.

Az építkezések szinte kivétel nélkül pályázati támogatásokból valósultak meg, többnyire nagyon rövid határidőkkel, ami nem tette lehetővé, hogy a felújításokat megelőzően alapos kutatások folyjanak, így többnyire csak a munkákkal párhuzamos műemléki és régészeti megfigyelésekre nyílt mód. A 2005-2006. évi építkezések során a kolostor déli szárnyában lehetett újabb megfigyeléseket tenni, amelyek csak megerősítették a 20 évvel korábbi eredményeket.⁵ A jelenleg is folyó műemléki és régészeti kutatások - amelyek a kolostorkert és a templom felújítását készítik elő - azonban még számos adalékkal szolgálhatnak.

Ami az épület tartalmi megújulását illeti, ott vissza kell kanyarodnunk a hasznosítási tervhez. Ennek egyik alaptétele volt, hogy "a kolostor egy jelentős része kiállítóhelyként fog működni, lehetővé téve, hogy az épület legértékesebb részei a látogatók számára nyitva álljanak". Ez az épületrész a kolostor déli és nyugati szárnyának teljes emeleti szintjét jelentette, ami összesen 12 helyiséget és két tágas folyosót foglal magában (több mint 500 négyzetméter!). Ezt az alapterületet természetesen nem lehetett megtölteni a múzeum szerény helytörténeti és néprajzi anyagával, de a koncepció lényege eleve az volt, hogy az épület jellegéhez és műemléki értékéhez illő kiállítások készüljenek. A 90-es évek kezdeményezései után nyilvánvaló volt, hogy ezeknek a kiállításoknak a középkori megyetörténetről és a domonkos rend múltjáról kell szólnia. Ezek a kiállítások nem statikus állandó kiállításnak készültek, hanem kiindulási pontok voltak, amelyek az elmúlt években folyamatosan bővültek, körülöttük szakmai rendezvények, tudományos programok, sőt a domonkos kiállítás mellett egy új egyházi gyűjtemény (könyvtárral, levéltárral és muzeális anyaggal) jött létre.

A megyetörténeti kiállítás koncepcióját Kiss Gábor kollégámmal dolgoztuk ki, aki előbb időszakosan tevékenykedett Vasváron, majd 2002-től állandó munkatárs lett (ezzel megszűnt a múzeum "egyszemélyes" jellege). A megyetörténeti kiállítás tervezésénél egy alapvető problémával kellett szembesülnünk: kutatás hiányában szinte alig van olyan látványos tárgyi anyag, amelyből egy áttekintő kiállítást meg lehetne rendezni. Részben ebből kiindulva, részben pedig múzeumpedagógiai megfontolásból arra jutottunk, hogy műtárgymásolatokból, rekonstrukciókból és különféle látványelemekből olyan kiállítást rendezünk, amely elsősorban a fiataloknak szól, de képes megfogni az érdeklődő felnőtteket is. Így született meg a "Kapuk a múltba - Képek Vas vármegye középkorából" című kiállítás, amely az elmúlt években nagy sikert aratott a Vas megyei iskolák körében, és egyre több látogatót vonz Vasvárra.

A kiállítás mellett 2005-2008 között sikerült kialakítani egy kutatószobát, ahol több kutató elhelyezését és nagyobb mennyiségű könyv és dokumentációs anyag tárolását lehet biztosítani. A szoba kialakítása akkor vált teljessé, amikor Herényi István helytörténész és családtörténet-kutató itt helyezte letétbe gazdag könyvtárát. Az idős kutató elsősorban Vas megye és a Nyugat-Dunántúl középkori történetét kutatta évtizedeken keresztül, így a könyvtár gyűjtőköre jól egybevág a kiállítás profiljával, így azok a látogatók és kutatók is megfelelő információkhoz juthatnak, akiknek érdeklődését nem elégítik ki a kiállítás által nyújtott információk.

A megyetörténeti kiállítás és a kutatószoba az egykori házfőnöki lakosztályból kialakított irodával és fogadótérrel kitölti a déli szárny teljes emeleti szintjét. Innen közelíthető meg az ún. Sárkány-torony legfelső szintje, ahol a Török Richárd (1954-1993) szobrászművész - a család által Vasvár városának átadott - hagyatéka kapott elhelyezést, illetve innen közelíthetők meg a tetőtérben kialakított kiállító- és raktárterek is.⁶

A kolostor nyugati, a templomhoz kapcsolódó szárnyának teljes emeleti szintje a Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény elhelyezését szolgálja. A rendtörténet mint új profil kialakítása, ha lehet mondani, még a megyetörténetnél is kevesebb alapra és előzményre építhetett Vasváron. A domonkos rendtörténethez kapcsolódó kezdeményezéseink mellett szólt elsősorban maga az épület, hisz a vasvári kolostor a legrégebbi, ma is álló domonkos rendház Magyarországon, s mint ilyen a rend hazai jelenlétének folyamatosságát szimbolizálja. Elsősorban erre a momentumra apellálva biztattuk a domonkos rendet, hogy legalább részben igényelje vissza az épületet, s ha más domonkos jelenlétre nincs is lehetőség Vasváron, a rend történeti gyűjteményével legyen itt képviseltetve. Az értékes műemlék épületet leendő gyűjteményével együtt tehát leginkább egy történelmi emlékhelynek, pontosabban az "emlékezés helyének" szántuk, amely a kulturális javak megőrzése mellett elsősorban az identitás megőrzésében játszhat fontos szerepet. Egy negyvenéves szétszórattatás után újjászerveződő szerzetesrend esetében mi sem lehet ennél fontosabb! A város szempontjából pedig egy ilyen kiállítás és gyűjtemény az egyediséget, az országos szintű vonzerőt biztosíthatta, amely a sokat áhított turizmus vonatkozásában tűnt fontosnak.

Az első tervek még csupán egy rendtörténeti kiállításról szóltak, de a rend hányatott sorsú történeti emlékeinek szemrevételezése során hamar nyilvánvalóvá vált, hogy szükség lenne egy központi gyűjteményre; így a 2000-ben készült hasznosítási terv már rendi gyűjteménnyel - könyvtárral, levéltárral és múzeummal - számolt.⁷

A kolostorépület múzeumi szintjének 1999-2000. évi felújítása során a gyűjteménynek szánt nyugati szárnyban három helyiséget sikerült felújítani: két egymásba nyíló szobában kapott helyet a kiállítás, a harmadikban a gyűjtemény magját jelentő könyvtárterem került kialakításra. "A domonkos rend Magyarországon 1221-2001" című kiállítás a millenniumi megemlékezések második évében, 2001. május 4-én nyílt meg. A kiállítás középkori és újkori része a Budapesti Történeti Múzeum (Hilton Szálló, Margitsziget), a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum (Szent Katalin-kolostor), a váci Tragor István Múzeum (Fehérek temploma) és a Szombathelyi Savaria Múzeum (Szent Márton-templom) által kölcsönzött műtárgyakon alapult, a 19-20. századot azonban már a rend tulajdonát képező, illetve kisebb részben a vasvári múzeum gyűjteményeiből származó tárgyakkal és dokumentumokkal sikerült reprezentálni. A kiállítás jelentőségét mi sem bizonyította jobban, mint hogy a megnyitón a Pucilowski József tartományfőnök és Németh Zsolt polgármester mellett megjelent Semjén Zsolt egyházügyi államtitkár és a Millenniumi Kormánybiztosi Hivatal is magas szinten képviseltette magát. Az esemény szakmai fontosságát egy kisebb konferenciával hangsúlyoztuk, amelyen régészek, történészek és irodalomtörténészek számoltak be domonkos rendtörténeti vonatkozású kutatásaikról.⁸

A kezdeményezés fontosságát akkor értjük meg igazán, ha figyelembe vesszük, hogy ámbár a domonkos rend volt talán az első Magyarországon, amely még a 17. század első felében tudományos igényű rendtörténeti monográfiával állt elő, utoljára mégis csupán 1916-ban, a rend alapításának hétszázadik évfordulóján tudta magára irányítani a szakmai érdeklődést egy reprezentatív kötettel. Gyakorlatilag a közelmúltig ez a két kötet - illetve ez utóbbi tanulmánykötet egyik bővített és jegyzetekkel ellátott, önállóan is megjelentetett tanulmánya - volt a hivatkozási alap a magyarországi domonkos rendtörténet vonatkozásában.⁹ A rendnek Magyarországon nem voltak történeti gyűjteményei sem, aminek elsősorban az volt az oka, hogy a török idők után helyreállított rendtartomány központja Bécsben volt, és csak 1938-ban váltak önállóvá a magyar rendházak, amelyek 1950-ig, a szerzetesrendek feloszlatásáig nem tudtak jelentősebb központi gyűjteményt létrehozni. Igaz, maradt fenn adat egy történeti levéltárról, de erről is azt gondolták, hogy - mint általában az egyes rendházak anyagai - a feloszlatás és államosítás során megsemmisültek, szétszóródtak vagy állami gyűjteményekbe kerültek.¹⁰ A kiállításmegnyitóval és a konferenciával egy olyan folyamat indult el, amelynek során legalább a szétszóródott történeti dokumentumok és műtárgyak egy részét sikerült összegyűjteni, és hosszú évtizedek után a rendtörténeti kutatások is kimozdultak a holtpontról.

A gyűjteményt megalapozó első könyvtári és levéltári dokumentumok még a kiállítás rendezése során kerültek a budapesti rendházból Vasvárra. Az egykori Thököly úti plébániaépületből 1990 után kialakított rendház könyvtárában és különböző raktárhelyiségeiben elhelyezett nagy mennyiségű könyv- és iratanyagból a szakkönyveket, a rendi kiadványokat és a rendi szerzők munkáit (ez adta a szakkönyvtár alapját), valamint az 1950 előtti levéltári anyagot és kéziratokat (ez lett a levéltár alapja) szállítottuk a múzeumba. Tárgyi emlékek minimális számban kerültek elő, így elsősorban a fényképek és egyedi dokumentumok képezték a leendő muzeális gyűjtemény alapját. A kiállításmegnyitó alkalmával írta alá a rend és a megyei múzeumigazgatóság azt a megállapodást, amely a gyűjtemény működési feltételeit biztosította: ennek értelmében a rend ingyenes használatba adta a múzeumnak a kolostor emeleti szintjét, cserében viszont a múzeum vállalta a rendtörténeti kiállítás és a hozzá kapcsolódó gyűjtemény szakmai irányítását, valamint az épületrész üzemeltetési költségeinek biztosítását.

A gyűjtemény első jelentős gyarapodását az a több száz régi könyv (1800 előtti kiadvány) adta, amelyet az Országos Széchenyi Könyvtár fölös-példány raktáraiból az Egyházi Könyvtárosok Szövetségének közvetítésével szolgáltatott vissza a domonkosoknak 2001 második felében. A Budapesten helyhiánnyal küszködő rend nem tudott mit kezdeni a könyvekkel, és lehetőségként még értékesítésük is felvetődött. Ekkor ajánlottuk fel azt a megoldást, hogy egy kínálkozó pályázati támogatással a könyvek számára úgynevezett műemlékkönyvtárat alakítunk ki a vasvári múzeumban. Az ötlet elnyerte a rend vezetésének támogatását, és így elkészíthettük első pályázatunkat, amelyet a rend által biztosított önerővel a rend kulturális alapítványa, a Badalik Bertalan Alapítvány bonyolított le 2001-2002 folyamán. A pályázati program eredményeként felújítottunk és berendeztünk egy olyan könyvtártermet, amely egyaránt biztosította az elhelyezés és bemutatás feltételeit, a könyvtárral szomszédos helyiségben egy szerzetesi cellát rendeztünk be, amely a kiállítás része lett, de vendégszobaként is funkcionál, sőt ez utóbbi funkció kiszolgálására egy vizesblokkot is kialakítottunk. Ezzel gyakorlatilag elkészült a múzeumi szint domonkos szárnya, ahol négy kiállítótér (műemlékkönyvtár, szerzetesi cella és a rendtörténeti kiállítás két terme) továbbá egy kutatóterem volt elhelyezve, és ehhez mintegy időszaki kiállító térként a tágas folyosó kapcsolódott.¹¹

A műemlékkönyvtár 2002 őszére készült el, a domonkos rend és a város képviselőinek jelenlétében Markó Péter, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke és Bánhegyi Miksa pannonhalmi főkönyvtáros, az Egyházi Könyvtárosok Egyesületének elnöke adta át. A programhoz Bánhegyi Miksa, Pucilowski József és Badalik Lídia domonkos nővér részvételével kerekasztal-beszélgetés kapcsolódott az egyház és a kultúra kapcsolatáról, másnap pedig egész napos rendtörténeti konferencia zajlott a városházán. A konferencián tizenegy előadás hangzott el, elsősorban a rendtörténet középkori szakaszáról, a színvonalas szakmai program számos érdeklődőt vonzott.¹²

A konferencia sikerén felbuzdulva Illés Pál Attilával, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történelmi Intézetének tanárával - akinek hozzám hasonlóan szoros kapcsolatai vannak a domonkos renddel - belefogtunk egy országos konferencia megszervezésébe. A Katolikus Egyetemen 2002-ben a ferences rend történetét tárgyaló konferenciával indult el egy rendtörténeti konferenciasorozat, ennek második részeként 2003 őszére hirdettük meg a domonkos konferenciát, amelynek feltett célja volt, hogy a rendtörténet kevésbé kutatott új- és legújabb kori szakaszára irányítsa a figyelmet. A konferencia rendkívüli sikert hozott, két nap alatt több mint harminc előadás hangzott el a történelem, művészet- és művelődéstörténet, valamint a néprajz témakörében; a programra cseh, szlovák és lengyel előadók is érkeztek, így az közép-európai kitekintéssel egészült ki. A konferencia anyaga a 2002. évi vasvári előadásokkal és néhány további tanulmánnyal kiegészülve hosszas előkészületek után - aminek elsősorban természetesen anyagi okai voltak - 2007-ben jelent meg mint a Katolikus Egyetem, a Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény és a Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség közös kiadványa, az időközben tekintélyes kiadványsorozattá vált Rendtörténeti Konferenciák harmadik köteteként.¹³

Még a konferencia részeként kiállítás nyílt az egyetemen "Barokk domonkos kolostorok Magyarországon" címmel. A színes tablókból álló kiállításon friss fényképfelvételekkel és Zsámbéky Monika művészettörténész leírásával mutattuk be az újkori domonkos rendházakat (Szombathely, Sopron, Vasvár, Kassa, Vác, Pest, Pécs). Az eredeti tervek szerint a kiállítást valamennyi egykori és jelenlegi domonkos helyszínen szerettük volna bemutatni, 2009-ig Vasváron kívül Budapesten (Rózsafüzér Királynéja plébánia), Debrecenben (Szent László plébánia), Szombathelyen (Szent Márton plébánia) és Pécsen (Dómmúzeum) láthatták az érdeklődők (a kiállítás anyaga válogatott képekkel, kibővített szöveggel és jegyzetekkel megjelent a konferenciakötetben is¹⁴).

A piliscsabai konferencia után minden évben felvetődött egy újabb vasvári konferencia megszervezése, erre azonban az időközben jelentősen előrehaladó építkezések és a velük járó zaklatott körülmények nem adtak módot. Legközelebb 2006 tavaszán sikerült egy jelentősebb rendezvényt megszervezni Vasváron, ekkor emlékeztünk meg a nemzetközi viszonylatban is leginkább ismert domonkos szerzetes, Horváth Sándor (1884-1956) teológus-filozófus halálának ötvenedik évfordulójáról, és ezzel összekapcsolva tartottunk számvetést a gyűjtemény első öt évének munkájáról. A program a gyűjtemény gyarapodását bemutató kiállítással indult, amelyet Varga Lajos segédpüspök, az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ vezetője nyitott meg (Dominicana. Domonkos emlékek), majd történeti, jogtörténeti és filozófiai előadások hangzottak el Horváth Sándor munkásságáról és ennek történelmi előzményeiről.¹⁵

A kiállítás látványosan szemléltette a gyűjtemény egyre gyarapodó anyagát, amely ekkor már könyvtári, levéltári és muzeális gyűjteményre tagolódott. A gyarapodást elsősorban a soproni rendházból Vasvárra szállított nagy mennyiségű könyv és dokumentum adta. A soproni domonkos templom egyik tornyában két nagy helyiséget töltöttek meg ezek a dokumentumok, az egyikbe még a rend feloszlatása előtt rejtették el a könyvtár és a levéltár egy jelentős részét, a másikban Szabó Szádok (1869-1956) atya az államosítás után visszaszerzett könyveit és iratait helyezte el.¹⁶ A Szabó-féle hagyatékot a rend visszatelepedése után a soproni domonkosok lehozták a toronyból és külön könyvtárszobát rendeztek be a számára, a másik helyiségben azonban, ahol részben már összedőltek a könyvespolcok és a földön halomban hevertek a dokumentumok, minden a helyén maradt. Ez utóbbi helyiséget ürítettük ki 2003-ban Vasvár város közmunkásainak és Hajba Gyula fuvarozónak a segítségével, két kisteherautót töltve meg az értékes anyaggal. A következő évben elszállítottuk Sopronból a Szabó Szádok-féle könyvtárból a régi nyomtatványokat és a rendtörténeti vonatkozású kiadványokat is. Az összegyűlt nagy mennyiségű könyv- és iratanyag rendezését 2004 nyarától nyári tábor keretében könyvtár-, levéltár- és történelem szakos diákok segítik. Az ő közreműködésükkel sikerült elvégezni az anyag alapvető tisztítását és rendezését.¹⁷

Jelentősebb gyarapodás volt még 2007-ben a budapesti rendház kiürítése után Vasvárra szállított mintegy 3000 kötet, hasonló nagyságrendet képviselt a 2006-ban a Sopron megyei Nagylózson elhunyt Csertő György hagyatéka, amelyet 2008-ban szállítottunk be, 2009-ben pedig a szombathelyi rendházból került be Bőle Kornél (1887-1961) hagyatéka, amely 40 doboz alapszinten rendezett irat mellett még kb. ugyanennyi rendezetlen iratot és dokumentumot, továbbá egy kisteherautónyi könyvet tett ki.¹⁸

Terjedelmében kisebb, de tartalmát tekintve annál jelentősebb volt 2007-ben a Magyar Országos Levéltár által átadott iratanyag: a levéltár P szekciójában "A Szent Domonkos Rendi Tartományfőnökség levéltára" címen őrzött dokumentumok - amelyek feltehetően szintén Bőle Kornél hagyatékához köthetők - tíz levéltári dobozt töltenek meg.¹⁹ A műemlékkönyvtár anyagát gyarapította az a közel száz kötetnyi, az egykori szombathelyi rendház könyvtárából származó régi könyv, amelyeket 2005-ben a Savaria Múzeum könyvtára adott át a gyűjteménynek.

Hasonlóan értékes anyag gyűlt össze Nusser Péter (1889-1952), a rend vezetése alatt állt soproni középiskolai internátus, a Julianeum vezetője hagyatékából, amelynek összegyűjtésében dr. Marx Gyula nyugalmazott zalaegerszegi főorvos, Nusser unokaöccse, a Julianeum egykori diákja segédkezett. A hagyaték különleges értékét az adja, hogy Nusser Péter az 1920-as évektől rendszeresen fotózott és gyűjtötte a régi fényképeket is, az összegyűlt több száz fotó jól illusztrálja a rend életét a 19. század végétől a 20. század közepéig. A látványos anyagot 2003-ban Vasváron, 2004-ben Bonyhádon, a szerzetes szülővárosában mutattuk be (Nusser Péter - egy domonkos szerzetes életútja). A vasvári kiállítás kapcsán találkozót szerveztünk a Julianeum egykori diákjainak, Marx Gyula pedig elkészítette Nusser Péter életrajzát.²⁰

Természetesen folyamatosan voltak kisebb gyarapodások is, vásárlás vagy ajándékozás révén. Ezek közül érdemes talán kiemelni azt a két 16. századi kötetet, amelyek egy 19. századi rendi liturgikus könyv kíséretében 2004-ben bukkantak fel egy szombathelyi antikváriumban, majd vásárlás útján kerültek a gyűjteménybe; a kötetek kétségtelenül az egykori szombathelyi rendház könyvtárából származtak.

A tárgyi anyag gyarapodása sokkal szerényebb, de értékét tekintve szintén jelentős. A vasvári plébániáról 2003-ban letétként, majd 2009-ben véglegesen a gyűjteménybe került öt darab 18. századi festmény, köztük két rendkívül értékes fatáblára festett kép, amelyek egykor a rendház berendezéséhez tartoztak. Kele Pál pécsi apátplébános, egykori domonkos növendék ajándékaként 2003-ban került a gyűjteménybe az egykori Julianeum kápolnájának ereklyetartója és Benedek Katalin harmadrendi festőművész 1940-es években készült domonkos szentek sorozata. A művész további képei 2007-ben a budapesti rendházból kerültek Vasvárra egy 18. századi, domonkos szenteket ábrázoló festménysorozattal, amely az egykori pesti (Váci utcai) rendház berendezéséből származik. Az elmúlt években elhunyt idős domonkos szerzetesek hagyatékából számos személyes- és rendtörténeti vonatkozású tárgy és egyedi dokumentum került a gyűjteménybe.

A rohamosan gyarapodó gyűjtemény legfőbb problémája az elmúlt években a raktározás volt. A nagy mennyiségű könyvet és iratot előbb a déli szárny bontásra ítélt második emeleti szintjén helyeztük el, majd a bontás megkezdése előtt ideiglenes külső raktárakba került. Mint a fentiekben már utaltunk rá, jelenleg is folyik a tetőtéri raktár kialakítása, ahol a könyvtári és levéltári anyag nagy része megfelelő elhelyezést kap. A tetőtérben jól összekapcsolódnak egymással a múzeum eredeti gyűjteményének és az új profiloknak az adottságai: itt a Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény raktára mellett, kap elhelyezést egy látványraktár, ahol a múzeum helytörténeti gyűjteményét mutatjuk be és egy komplex tér, amely egyaránt alkalmas kiállítások rendezésére, valamint előadások és foglalkozások tartására. Ez utóbbi térnek elsődleges célja a képzés és oktatás, amit nagyban segít az az adottsága, hogy közvetlenül kapcsolódik egy muzeális gyűjteményhez (Helytörténeti Gyűjtemény) valamint egy könyvtárhoz és levéltárhoz is (Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény); ez alkalmat kínál arra, hogy ne csak a muzeológiával, hanem általában a közgyűjteményekkel, a történeti tudományok módszertanával és nem utolsó sorban az egyháztörténettel kapcsolatban is részesülhessenek itt képzésben különböző korosztályok.

Általában is elmondható, hogy a régi és új gyűjtemények és szakmai profilok jól kiegészítik egymást, ami különösen igaz a helytörténetre. A Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény létrehozásának számos helytörténeti vonatkozású hozadéka van, melyek közül itt csak néhány jelentősebbet emelnék ki. A levéltári és a könyvtári anyag begyűjtése során került elő Glasics Egyed (1848-1927) egykori vasvári házfőnök és plébános eszperantó nyelven írt krónikája, amely nemcsak a rend 19. század végi, 20. század eleji belső életét mutatja be, hanem Vasvár modern történetének is egyedülálló forrása.²¹ Hasonló módon került elő - három részletben, három különböző helyről! - Gerdenich Móric (1879-1960) kézirata a vasvári domonkos kolostor történetéről.²² Nusser Péter már említett gazdag fotóhagyatéka is számos értékes vasvári felvételt is tartalmaz, a szerzetes ugyanis 1929-31 között vasvári házfőnök volt.²³

Ahogy a múzeum különböző profiljai kiegészítik egymást és illeszkednek az értékes műemléképület jellegéhez, úgy kapcsolódnak össze az épület és a múzeum fenntartásában érintett felek - a rend, a város és a megye - érdekei. Amennyiben sikerül ezeket az érdekeket közös nevezőre hozni, létrejöhet egy olyan struktúra, amely biztosítani tudja a vasvári domonkos kolostorhoz kapcsolódó kezdeményezések hosszú távú fenntarthatóságát. Ahogy az elmúlt tíz év krónikája arról szólt, hogyan sikerült jelentős forrásokat megmozgatni műemlék-felújításra és múzeumfejlesztésre, úgy az elkövetkező tíz esztendő remélhetően arról szól majd, hogyan sikerült felépíteni egy olyan szervezetet, amely egyaránt tud gondoskodni egy műemlékről és üzemeltetni egy múzeumot – de mindenek előtt aktív szerepet vállalni a Magyar Domonkos Család életében!