textilművész

Őrizni az örök értékeket – Beszélgetés a Pro Cultura Christiana díjas Orient Enikő textilművésszel

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tavaly december eleji, online megtartott ülésszakán Pro Cultura Christiana díjat adományozott Orient Enikő nemzetközi hírű textilművésznek a katolikus kultúra továbbadásában végzett kimagasló munkásságáért. A művésznővel advent harmadik hetében beszélgettünk a Párbeszéd Házában, ahol Keresztút című alkotása látható.

– Az tiszta sor, hogyan lesz valaki festő- vagy szobrászművész, de hogyan derül ki egy fiatalról, hogy a textilművészethez van tehetsége?

– Nagyon szerettem rajzolni kiskoromtól kezdve, rajzszakkörre jártam, nyolcadik után egyértelmű volt, hogy a kisképzőbe felvételizem. Három szakra lehetett beadni a jelentkezést, harmadik volt a textil, erre vettek fel, ettől kezdve ez határozta meg az életemet. Kiváló szaktanárom volt, Rónai Éva gobelinművész, most is tartjuk a kapcsolatot. Egy közelmúltban rendezett kiállításán megkérdezték tőle, milyen érzés volt tanítani? „Csodálatos – válaszolta –, mert olyan gyerekek jártak ide, akik nagyon szerették a textilművészetet, minél többet szerettek volna megtanulni, öröm volt őket tanítani.”

– Mi volt az, ami különösen vonzotta Önt a textilművészetben?

A textil elvezeti az embert egész életében, a pólyától a szemfedőig.

A legszűkebben vett öltözködési textilektől kezdve a lakástextilen keresztül a közvetlen és tágabb környezetünkig. Mindenhez azt a melegséget tudja adni fizikailag és lelkileg is, amire szüksége van az embernek. Ez olyan terület, amivel érdemes foglalkozni.

– Mit jelent az, hogy Ön nyomottanyag-tervező?

– A Magyar Iparművészeti Főiskola Textil Tanszékén belül a szakcsoport elnevezése. Konkrétan textilre festés, a különféle mintacsaládok létrehozása, ez nagyipari sorozatgyártást is jelent, és egyedi festést is. A főiskola előtt és utána is néhány évig nagyipari tervező voltam, menet közben felvetődött, elvállalnám-e egy péntek délutáni szakkör vezetését. Ezt követően két évig vezettem a Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola képzőművészeti csoportját. Akkor kaptam egy felkérést, ha más csoportokat is elvállalok, akkor áthelyezéssel átvesznek. Így is történt, tárgykultúrát, kézművességet és textil szakot tanítottam, innen is mentem nyugdíjba.

– Önnek nagyon szoros volt a tanítványaival a kapcsolata. Hogyan alakult ez ki?

– Kezdettől fogva így volt ez. Több tanítványommal azután is megmaradt a kapcsolatom. Még a főiskolai szakdolgozatuknál is felkértek néhányan, hogy legyek a külsős konzulensük. Jó néhány kiscsaláddal folyamatosan tartjuk a kapcsolatot. Tavaly tavasszal, már a karantén időszakban jelentkezett az egyik növendékem, hogy bevásárolnak a nagyszülőknek, akiknek a közelében lakom, így nekem is, most ősszel ugyanúgy. A rólam szóló, 2012-ben megjelent albumot is grafikussá lett egykori növendékem készítette. Itt, a Párbeszéd Házában tartotta Kuklay Antal atya a könyvbemutatót.

– Tavaly szeptemberében az Ars Sacra Fesztivál keretében kiállítása nyílt Mátramindszenten, mely kapcsolódott Szigeti I. József domonkos szerzetes Létdallamok című három kötetes könyvéhez és Kuklay Antal A kráter peremén című, Pilinszky János költészetéről szóló kötetéhez, amelynek ez volt az ötödik kiadása.

– Az 1956-os forradalom leverését követően mindketten hosszú éveket töltöttek börtönben. Kuklay Antal atya Mátramindszenten él, évtizedek óta figyelemmel kíséri a pályámat. Valóban lelkiatyámnak tekintem őt. Mindkettőjükre jellemző a feltétel nélküli kitartás, és az Istenbe vetett bizalom, a hit. Tóni atya többször nyitotta meg a kiállításaimat, aranymiséjére is én készíthettem az emléklapokat, idén nyáron pedig már vasmiséjét mutatta be. Szigeti József atya 2001-ben, életének 94. évében tért meg Teremtőjéhez. Három évvel ezelőtt, 2017-ben egy emlékszoba létrehozásában vehettem részt, szintén az Ars Sacra Fesztivál keretén belül. Sikerült egy cellát is kialakítanunk. Néhány alkotásom is szerepelt, ebből következett, hogy az életét, tanításait és gondolatait tartalmazó Létdallamok című három kötetes könyvbe, sőt a címlapra is kerülhettek munkáim. Rövid lelki üzeneteinek sorát a III. kötetben találhatjuk, így például: „A világban igazság-, jóság- és szépségcsillámok között járunk, s ezek elvezethetnek minket az ezektől, majd pedig ezek Teljességétől, Istentől való lenyűgözöttséghez.”

Én is ezen az úton járok gondolatilag, művészileg, mert olyan alkotásaim vannak, mint a Kenyér és bor színében című képen, ahol a „Veletek vagyok a világ végéig” betűi között, kirajzolódik a kalász és a kehely alakja. A Miatyánk egy  kilencosztatú négyzet, három vízszintes, három függőleges osztással. A középső függőleges világosabb, az Ég és Föld kapcsolatát jelképezi. Tónus átmenettel festettem meg, ami egy térbeliséget ad, mint egy ölelő kar. Az Üdvözlégy imánk pedig olyan, mintha egy ablakon keresztül a kék égre néznénk, ahol a rózsafüzér folyamatossága pereg, pereg. Aki messziről látja, annak az lehet a benyomása, hogy ott is van egy ablak? Nem, nem! Megyünk közelebb, és nem a felhő fénycsillanásai, hanem az Üdvözlégy szövege tűnik elő. A mátramindszenti barakk kápolnában pedig látható a Mária gyermeke nem vész el című alkotásom.

– Egyszer azt nyilatkozta, elvont témákon gondolkodik. Mit jelent ez?

– A teremtéstől kezdve, a természet kialakulása Istentől ered.

Talajon állunk, akkor jutunk előre, ha felnézünk, mert úgy kapjuk a segítséget.

Nemcsak szakrális témával foglalkozom, de munkáimon mindenképpen látszik, hogy nem az élet fonákságait, hanem a jobbító szándékot próbálom megfogalmazni.

A Párhuzam I-II. című kiállításain Esztergomban, majd Párkányban látható volt Teréz anya csatos imakönyve, amelyet Rejtett üzenetek címmel jelenített meg. A könyvet lezárta egy szív lakattal, mintha arra akart volna utalni, hogy a könyvet csak szívünket kitárva érthetjük meg.

– Teréz anya a szolgáló szeretet példaképe világszerte. Éld az életed címmel megfogalmazott írását tekinthetjük az élet himnuszának. A függőleges szálak, mint vezérfonalak, vezetik életünket. Rejtett üzeneteket tartalmaznak alkotásaim – így ez is –, vajon mivel telik meg minden perc, sőt az élet. Rejtett azért is, mert a Braille-írás is megjelenik. A szem számára láthatatlan a lényeg, ez a lelki gazdagság, kulcs a zárhoz: a valóság igazság, jóság, szépség, szentség. A lakat ezen a csatos imakönyvön egy szív, ami életünk testi-lelki őrzője és fenntartója minden dobbanásával.

– Prokopp Mária művészettörténész méltatása szerint a kapcsolattartás Istennel és embertársaival alkotásainak a központi eleme. Beszélne erről?

– Nagyon fontos, hogy a szemlélő lásson és ne csak nézzen. Az idő pedig ne csak elmúljon, hanem teljen. Ha az emberek hétfőn találkoznak a munkahelyükön, ne azt mondják, hogy elmúlt a hétvége, hanem beszéljenek arról, hogy mivel telt. Ezek nagyon lényegesek, az embertársi kapcsolatok minőségét mutatják. Soha nem készítettem cím nélküli képet. Valami üzenete minden alkotásnak kell, hogy legyen.

Ha egy kiállításról csak egy kép marad meg az emberekben, mint egy prédikációból egyetlen mondat, az már erőt ad a következő hétre.

– A művészetben mindig időszerű, hogy megpróbálja jobbá és többé tenni az embereket?

– Nem a nehézségekről szeretnék beszélni, hanem a jobbító szándékokról, az örök értékeket vegyék észre az emberek a művészetben, és próbáljanak azon az úton járni. Előfordul, hogy valami égető problémára hívom fel a figyelmet. 2015-ben a békéről egy olyan kisplasztikát készítettem, három oldalú hasábot, aminek a tetején egy fekete mélyedés van. Ez a békének a fekete doboza. Keressük, hogy a béke miért rendült meg, miért vált kétségessé…

2020 karácsonyára digitális kiállításokkal készültünk. Az online látható Magyar Betlehem című kiállításra a millecentenáriumra készült alkotásomat tovább aktualizáltam 2020-ig, a címe Évgyűrűink himnusza. Történelmi tárcsaként minden évszázadból kiemeltem egy sorsfordító eseményt, és így kialakult egy nagy körkompozícióm. Idén egy sötét csík indult be és egy szakadás, ahová egy nagy csomót tettem, aminek a megfejtése, kibontása vár ránk. Az egészet pedig egy körgyűrű keretezi, amibe a régi himnuszunkat – Boldogasszony Anyánk, régi nagy pátrónánk – szőttem bele, a tetején pedig a színátmenetekből a kék, a Szűzanya tizenkét csillagával. Jobbító szándék vezérelt, hogy mindenki érezze, merre kell most továbbhaladni. Ami biztató, hogy Jézus a keresztfán édesanyját, Máriát az Egyház édesanyjának nevezte meg, Szent István pedig felajánlotta a Szűzanyának Magyarországot. Ő végigkísér bennünket, nekünk a közbenjárását kell kérnünk, és követnünk Őt.

– Művésznő megajándékozott bennünket, fotóskollégámat és engem egy Emberhalász elnevezésű maszkkal, amit nagyon szépen köszönünk. Honnan jött az ötlet, hogy sorozatban készíti a maszkokat, rajta a kereszténység egyik jelképével, az ikhthüsz hallal?

– Amikor 2020 tavaszán elkezdődött a járvány, és állandóan hallhattuk a figyelmeztetést, mivel védhetjük magunkat,

végiggondoltam, textilművészként mit tehetek. Akkor még elég nehéz volt a maszkok beszerzése. Elkezdtem kialakítani és varrni a rendelkezésemre álló anyagokból.

A felsőkrisztinavárosi plébániánkra is küldtem belőlük, és bár misék nem voltak, akik betértek imádkozni, azok hozzájuthattak, és mód nyílt érte a templom javára adományozni. Azóta is készítem és ajándékozom, hiszen a tudás és a mosoly is akkor terjed, akkor lesz éltető ereje, ha szétosztjuk. Nyártól kezdtem az ilyen halacskásakat, azóta nevezem evangelizáló maszkoknak. A keresztény hit számomra gyermekkoromtól természetes, ebbe születtem bele, ebben nőttem fel.

– A tavalyi év végén jött ki a nyomdából a Marburgi kórház alapköve című alkotása, egy köszönő kártyán Kuklay Antal képmeditációjával, amely hódolat a testi-lelki gondozóink előtt.

– Ezt a köszönő lapon lévő üzenetet szeretnénk eljuttatni mindazokhoz, akik a mostani járvány idején Árpád-házi Szent Erzsébet nyomában egészségüket, életüket veszélyeztetve tesznek meg minden tőlük telhetőt embertársaik gyógyításáért. Szent Erzsébet hozta létre Marburgban az első betegellátó kórházat, ezért a H betűnél az összekötő szakasz Szent Erzsébet kinyíló rózsája. Egy hófehér H betű, fekete alapon, ami feketén-fehéren az életet, a halált, a halhatatlanságot és a hitünket jelenti.

– Milyen érzések vannak Önben, hogy megkapta a püspöki konferenciától a Pro Cultura Christiana díjat?

– Nagyon meglepődtem, először nem is tudtam felfogni, amikor Varga Lajos püspök atya felhívott a hírrel. Sok minden végigpergett előttem. Számomra  a tavalyi, pandémiás év nem a bezártságot jelentette, mint sokaknak. Sok tennivaló és élmény ért. Nyáron három kiállításra is lehetőséget kaptam. Az egyik az említett, mátramindszenti, könyvbemutatókkal összekötött kiállítás volt. Meghívást kaptam Martonvásárról is, ahol a Tér-idő távlata című tárlatomat Prokopp Mária nyitotta meg. Ezek mellett egy maszk-fotó kiállításom is nyílt a Józsa Judit Galériában, ahol tavasztól Összetoborzó címmel nemzeti színű zászló sorozatom várta a nyári újranyitást, míg én a három méteres zászlók helyett az arasznyi maszkokat, mint kisplasztikákat alkottam, mint az aktuális üzenetek hordozóit.

Bár a nehézségeket én is megélem, de észre kell venni a fényt az éjben.

Ezt a címet adtam annak az alkotásomnak, ami a Szegedi Dóm Látogatóközpont virtuális kiállításán gyertyaszentelőig látható. Fantasztikus volt a tavalyi esztendő, végig éreztem a Jóisten kegyelmét.

Fotó: Lambert Attila

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2021. január 10-i számában jelent meg.