A korszerű építőművészet ma már az egész világon olyan hatalmas, sikerekben gazdag eredményeket mutathat fel, hogy annak létjogosultságáról beszélni teljesen felesleges volna. Míg eddig az Egyház ügyéért aggódó lelkek attól féltek, hogy az Egyház történelmi multjának sürgető szavát későn értve meg, el fog zárkózni a művészi újjászületés nagy eredményeitől; ma már nyugodt megelégedettséggel szemlélhetik az egyházművészet újjászületését a korszerű művészetben.
Hosszú és rögös volt az út idáig. Nemcsak a művészetnek kellett verejtékes munkával új eredményeit létrehoznia, hanem azt el is kellett fogadtatnia. Le kellett küzdeni egyesek szűklátókörű elfogultságát, mert akadtak sokan, akik nem tudván felemelkedni az egyetemes nagy értékelés nézőpontjára s inkább megszokáson, mint meggyőződésen alapuló egyéni hangulatok által befolyásolva hevesen elleneztek minden újszerű alkotást az egyházművészetben. Ezek elfeledték, hogy az egyházművészet korszerűsége egyenesen tradíció. Elfeledték, hogy nem az Egyház tanítását kell félteni a kor szellemétől, hanem attól kell félni, hogy elavult formákhoz való ragaszkodás miatt az örök igazság későn jut a korszellem fókuszába. Elfeledték, hogy Isten házához az egyedül nemes, valódi művészet méltó s nem a gyári tucatmunka hazug anyagú tömegtermelése.
A mai egyházművészet hazánkban is a kor szellemének megfelelő és az egész világon elismert alkotásokkal dicsekedhetik. Méltó és igazságos tehát, hogy visszapillantást vetve a közelmultra, az elismerés és hála babérját nyujtsuk azoknak, akiknek működéséhez a magyar egyházművészet soha nem remélt újjászületése fűződik.
Az egyházművészet már a világháború előtt kétségbeejtő állapotba jutott. Ez az elsekélyesedés nem az egyházművészetnek, hanem a kimerült művészi formáknak tulajdonítható. A művészetben az a helytelen irányzat uralkodott, hogy az építészeti formák variálásával lehet csak újszerűt alkotni, míg az egyházművészetben csak a századok előtt virágzott stílusok utánérzése és utánzása volt az egyedül üdvözítő gondolat.
Akadtak művészek, akik a szecesszió tiszavirág-életű kísérletezése után már megérezték az új szellemet s műveikkel mintegy megelőzték korukat, de ezeknek küzdelme a világháború vérzivatarába fulladt. Egyházművészeti kezdeményezésről is alig lehetett szó. Mégis a levegőben volt már a megújítás és megújulás vágya.
Amint a művészet fejlesztői és életben tartói a művészek és a kritikusok, vagyis a gyakorlati és az elméleti esztétikusok, úgy a megújulás is egyaránt fűződik a művész, mint az elméleti esztétikus nevéhez, — akár kritikusnak, műtörténésznek vagy teoretikusnak nevezzük is.
A magyar korszerű egyházművészetnek s a magyar katolicizmusnak egyaránt büszkesége lehet, hogy az új kor szellemét s az egyházművészet megújulását hirdető körök között a legelső egyházi ember volt: Fieber Henrik. Az igazi egy házias szellem, a katolicizmus legféltettebb szellemi kincseinek melegháza, a szeminárium adta a magyar művészetnek ezt a nagyérdemű, apostoli lelkesedésű és rettenthetetlen bátorságú férfiút. Nem kis bátorság kellett ugyanis ahhoz, hogy a béke-évek végén valaki azt merje hirdetni, hogy az édeskés, kényelmesen kopírozgató, gipsz és műanyag, meg gyári tömeg-termelésű, úgynevezett egyházművészet nem Isten kedve szerint való. Fieber azonban tovább ment. Világos éleslátással, tántoríthatatlanul biztos ítélettel megjelölte az újjászületés útját is. Ki merte mondani, hogy nincs par excellence egyházi művészet, mert az Egyház minden korban a kor szellemében alkotta meg művészetét, hogy tanítását, igazságait és szellemét annak a kornak legmegfelelőbb, tehát a legjobban elérhető módon és formában nyujthassa. Mert mindig ez volt és ez marad az Egyház hivatása. Ez az ő hitvallása nyert szentesítést évtizedekkel később Szent Péter trónjáról, mikor XI. Pius pápánk kijelentette, hogy a stílusbeli kérdés elsősorban művészeti s nem egyházi kérdés.
Számos cikken kívül két nagyobb tanulmány őrzi Fieber Henrik munkásságának eredményeit: „Korszerű egyházművészet” és „Üvegfestészet” című. Ha a korszerű építőművészet és a korszerű egyházművészet alapelveit akarnók — tömérdek remek eredmény és alkotás ismerete után — megírni, csak nagyon keveset lehetne hozzátenni Fieber megállapításaihoz. Lelkes szeretettel ismerteti az újító művészek eredményeit, a zebegényi templomot s korának újszerű műalkotásait, Nagy Sándor, Róth Miksa üvegfestményeit, Meyer Antal ötvösmunkáit, szobrokat, kovácsoltvas munkákat és Örkényi, Meyer és Nagy szép, újszerű miseruháit. Szakértő tekintete bejárja az egyházművészet egész területét, hogy elénk állítsa azokat az eredményeket, melyek igazságát önmagukban alátámasztják s a kor ízlését nemesíthetik. Pedig ezek az egyébként örök művészi értékkel dicsekedhető alkotások még csak előfutárjai a később újjászülető művészetnek. Már szakítanak az elmúlt korok dicsőségén való élősködéssel, bátran új utakat keresnek, de ezt nagyrészt a népies motívumok felhasználásában vélik megtalálni. Lehetséges, hogy jön kor, amelyik az ő kísérletezésüket még a mainál is jobban fogja értékelni, azonban Fieber elvileg azt látta meg bennük, ami a teljes megújulásnak és új erőforrások, új lehetőségek és formák kialakulásának lesz bölcsője.
„Különösen az építészeknek van ma két bűvös talizmánjuk, — írja „Korszerű egyházművészet” című munkájában — amelytől a megváltást várjuk és reméljük: a rendeltetés kidomborítása és a becsületes egyszerűség.” Közben az építészet tovább megy, a világháború után véglegesen kialakul új szerkezeteivel a vasbetonépítés s a művészet visszatér az igazi stílus-képző erőhöz: a szerkezethez. A formák látszólagos egyeduralma megdől s a szerkezetből alakul ki az új művészi forma, Fieber elgondolásának megfelelően a helyes alaprajzi elgondolásból kifejlesztett, célszerű, nemes egyszerűségű homlokzatokkal.
Sajnos, Fieber Henrik nem érhette meg a modern egyházművészet teljes diadalát, de elévülhetetlen érdeme marad, amit különösen ma hangsúlyozni és kiemelni kötelességünk, hogy annak legelső hirdetője és önzetlen, bátor előharcosa volt.
A világháború megakasztotta az építkezési tevékenység folyamatosságát, hiszen fegyverek között szunnyadnak a múzsák. A meginduló templomépítkezés nagyrészt a régi — már Fieber
által elítélt — úton haladt. A zebegényi templom útmutatása alapján az erdélyi népies, magyaros stílusban épülő templomok mintegy átmenetet alkotnak az eklekticizmusból a megújulás felé.
Árkay Aladár építészmérnök ennek az irányzatnak egyik legkiválóbb mestere, de tehetséges megérzésével és modern szellemével ő lesz az új magyar egyházművészet megalkotója a templomépítés terén. Katolikus létére ő építi a fasori evangélikus templomot, mely egyik legértékesebb művészi alkotása az említett magyaros stílusnak. A kőbányai lengyelek katolikus temploma és a városmajori erdei kápolna után, melyek egyéni stílusának gazdagságát és nagy művészi átérzését mutatják, utolsó műve ebben a stílusban a Rákócziánum Keleti Károly-utcai temploma. Ez a rendkívül harmóníkus, áhítatos hangulatú, lelkiségtől átitatott templom az, melynél leginkább megérthetjük, hogy csak az lehetett az új templomépítés úttörője, aki annyira aprólékos szeretettel és odaadással tudta magát feladatába beleélni s a legutolsó kis szegig mindent művészileg megtervezni.
Nagy eredmény és útmutatás marad a magyaros irányzat kedvelői részére ez a kellőleg sohasem értékelt, valóban művészi kis templom. Árkay Aladár művészi egyéniségének nagy érdeme, hagy gazdag eredményei ellenére sohasem esett a tipizálás veszélyébe, hanem fenntartotta kapcsolatát a haladó szellemmel.
Fiával, Árkay Bertalan építészmérnökkel alkotja meg a győri gyárvárosi templomot, mely első határköve hazánkban az újjászületett egyházművészetnek s kiindulása a jövő új, egészséges, hatalmas alkotó tevékenységének, A Magyar Tudományos Akadémia a Greguss-díjjal jutalmazta Árkay Aladárt ezért a művéért, de mint a magyar katolikus templomépítés legelső, valóban korszerű alkotása és iránymutatója mindig fenn fogja tartani alkotóinak nevét.
A győri gyárvárosi templom eredményeit felhasználva, sőt azt tökéletes szerkezeti és művészi rendszerbe fejlesztve építi Árkay Bertalan eredeti városmajori templomát. Az új szerkezeteknek az új formákkal való harmóniája itt a legteljesebb összhangba olvad az Egyház liturgikus eszményeivel. Az építészeti megalkotáson felül szembetűnő az egységes művészi irányítás által megalkotott művészi harmónia. Különös érdeme ennek a templomnak, hogy bár a győri megelőzte, mégis ez váltotta ki bátor újszerűségével, a megszokottal sok dologban szakító művészetével azokat a vitákat, melyek végeredményében az új egyházművészet elismeréséhez vezettek.
A városmajori templommal agyidőben építi dr. Kotsis Iván műegyetemi tanár nemes egyszerűségében is megkapó, áhítatos balatonboglári templomát. Természetszerűleg a vidéken épült szép templom nem foglalkoztatta annyira a művelt közönséget, mint a városmajori, bár ez a szép templom is hozzájárult az új művészet útjának egyengetéséhez.
Rimanóczy Gyula építi fővárosunkban a második teljesen korszerű, a pasaréti ferences templomot. Ennek a városmajorival szemben nagy előnye volt; mindjárt teljesen befejezték építését s a közönség rögtön egységes képet alkothatott erről a művészi szépségekben gazdag alkotásról. Külön érdekessége ennek a templomnak, hogy mellette teljesen korszerű, modern zárda épült, Még a budai hegyvidéken épült egy kisebb templom korszerű szellemben, szerény eszközökkel sikeresen valósítva meg a korszerűség követelte művészi eszményt. Fiala Ferenc és Lehoczky György alkotása.
Amint a modern stílust megelőző korban Fieber Henrik a szemináriumból jön, hogy előfutárja legyen az új művészetnek, ügy most is a szeminárium, az Egyház filozófiai és szellemi vértezetének bölcsője ad új teoretikust a magyar egyházművészet részére: dr. Somogyi Antal győri teológiai tanár személyében. Somogyi nemcsak tanulmányútjaival, értékes irodalmi működésével és szabadegyetemi előadásaival járul hozzá a modern templomépítés sikeréhez, hanem magántanári képesítését is a korszerű egyházművészetből szerzi meg a budapesti egyetemen.
A művészetben mindig az építészet az úttörő s a társművészetek, festészet, szobrászat az építészetet követik. Viszont az építészet erőfeszítései meddők maradnának, ha a képzőművészetek nem követnék az új megmutatott utat. Különösen sokat köszönhet az új magyar egyházművészet ezen a téren a gróf Klebelsberg Kunó által alapított római magyar intézetnek és annak nagykoncepciójú, lelkes vezetőjének, dr. Gerevich Tibor egyetemi tanárnak. Hogy van világviszonylatban is elsőrendű, modern festő- és szobrászgárdánk, az Gerevich professzor működése, önzetlen pártfogása nélkül el sem képzelhető. Egyetemi előadásaiban is igyekszik a korszerű egyházművészetet azon a magas talapzaton bemutatni, melyre az ő irányításával képzett művészek, építészek, festők és szobrászok emelték.
A képzőművészetek egyik értékes ága, a nemesveretű üvegfestészet szintén a korszerű művészi felfogásnak köszönheti újjászületését. Ennek a valóban katolikus középkori, finom művű, nagy átélést és művészi megérzést igénylő művészetnek legkiválóbb képviselője, de egyúttal az egész világon többszörös nagydíjakkal kitüntetett és elismert művésze Árkayné Sztehlo Lili.
Az úttörők munkája nem volt hiábavaló. Művészi, éspedig értékes és maradandó művészi alkotások jelzik a megtett utat, mely az egyházművészet teljes korszerű feltámadásához és megújulásához vezet. Semmi sem mutatja jobban az értékes munkát, mint az, hogy ma már alig képzelhető el, hogy templom stílusutánzatokban épüljön fel. A legújabb templomépítéseknek újabb mestere Körmendy Nándor építészmérnök, aki a korszerű templomépítésben nagy sikerrel a legtevékenyebben vesz részt.
Körmendy Nándor alkotása a nagyszabású csornai plébániatemplom, ahol a téli istentisztelet részére külön téli kápolna megoldásával újítást vezetett be a hazai templomépítésbe. Ugyancsak ő építette a szép komáromi és győr-nádorvárosi templomot. Művészetében és korszerű szellemében tehetséges továbbfejlesztője az említett művészek által megkezdett nagyszabású alkotótevékenységnek. A korszerű egyházművészet szellemének megértésében tehát a vidék sem maradt el, sőt bizonyos szempontból elöl jár. Az új stílusban épít fogadalmi templomot Mohácson Árkay Bertalan, úgyszintén templomi ravatalozó kápolnát, ugyancsak ezt épített Pécsett Weichinger Károly és Nentvich Andor. Weichinger a pálos rend részére épített még Pécsett modern szellemű templomot, míg Körmendy Nándor a soproni új templom építésére kapott megbízást.
Nem volna teljes a korszerű egyházművészet megteremtése körüli érdemek felsorolása, ha nem emlékeznénk meg azokról az építő lelkipásztorokról, akik bátor elszántsággal, szinte önmegtagadással akkor állottak ki a korszerű egyházművészetért, mikor ezért elismerést nem, de gáncsolást és félreértést annál inkább lehetett várni. Így elsősorban nagy elismerés illeti lovag
Kriegs-Au Emil városmajori plébánost, mert az ő önzetlen állásfoglalása nélkül hiába lett volna az Árkayak minden művészi elgondolása és talán még hosszú ideig kellett volna a korszerű egyházművészet megszületésére várni. Az említetteken kívül ebből a szempontból nagy elismerés illeti a budai Szent Ferenc rendet, a csornai premontrei rendet és valamennyi templomépítő plébánost, aki egyházának szellemét és a kor követelményeit meg tudta érteni.
A katolikus egyházművészet legfelsőbb központi irányítása is olyan szakavatott és lelkes megértő kezekben van dr. Lepold Antal prelátus kanonok, a nagynevű régész kezében, hogy a kiváló művészi erőkkel rendelkező magyar egyházművészet joggal a legszebb jövő elé tekinthet az ő vezetése mellett.
Ezelőtt tizenkét évvel újszerű kezdeményezés indult meg, hogy az egyházművészet fejlődését elősegítse. Az 1926-ban a Nemzeti Szalonban megrendezett egyházművészeti kiállításra gondolunk. Sajnos, az akkoriban évenként sorozatosan elgondolt kiállítás abbamaradt, ami azzal magyarázható, hogy akkor még csak nyomokban érvényesült az egyházművészetben az az új szellem, mely a reális élettel való tökéletes kapcsolatnak, a művészet igazi életerejének bizonyítéka.
A kegyeletes és méltányló visszatekintésnél az egyházművészeti kiállítás felújításával — amit a Kongresszus programorjában sajnálattal nélkülöztünk — a jövő fejlődésére, a nemes művészet teljes kibontakozására nagy hatással lehetnénk. Ez volna a legszebb jutalom és elismerés a szent ügy ihletett előharcosai számára is.
